Az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított négy hónapon belülre kell kitűzni, ez a Helyi Választási Bizottság feladata. Jelölteket március 23-ig lehet ajánlani a bizottságánál. Ezt követően elkezdődhet a kampány időszak, április 2-től, és a névjegyzékbe történő felvétel, amelyre március 5. és 8. között van lehetőség.
Kampányolni egészen április 22-ig lehet, ezt követően a szokásos kampánycsend lép életbe.
A szavazást követően április 23-ig összesítik a szavazatokat. Az erről készített jegyzőkönyvet is megnézhetik az érdeklődők április 25-ig.
A határozat ellen fellebbezéssel lehet élni, amelyet a határozat megszületésétől számított két napig van lehetőség. Fellebbezni jogszabálysértésre való hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet.
A 02. számú önkormányzati egyéni választókerületben kitűzött időközi választás határnapjai:
1. A választójogosultság nyilvántartása
A névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt az ajánlószelvénnyel együtt 2012. március 5. - március 8. között kell megküldeni a választópolgároknak.
A névjegyzéket 2012. március 7-től március 11-ig közszemlére kell tenni.
A névjegyzékből való kihagyás, illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt 2012. március 7-től március 11-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani.
Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján 2012. április 20-án 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az legkésőbb 2012. április 17-én megérkezzen az illetékes helyi választási irodához. Igazolást legkésőbb 2012. április 20-án 16.00 óráig lehet kiadni.
A módosított névjegyzék 2012. április 20-án 16.00 óráig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban.
2. A választási szervek
A választási bizottság megbízott tagjait legkésőbb 2012. április 6-án 16.00 óráig lehet bejelenteni.
A választási bizottság tagjai 2012. április 23-án mentesülnek a jogszabályban előírt munkavégzési kötelezettség alól, és erre az időre átlagbér illeti meg őket, amelyet a munkáltató fizet. A munkáltató a választási szerv tagját megillető bér megtérítését 2012. április 27-ig igényelheti a választási bizottság mellett működő választási irodától, a szavazatszámláló bizottság esetén a Helyi Választási Irodától.
3. A választási kampány
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a névjegyzékben szereplő választópolgárok családi és utónevét, valamint lakcímét a jelölteknek, jelölő szervezeteknek kérésükre, díjfizetés ellenében, azonos feltételek mellett 2012. április 2-át követően adja át.
A közszemlére tett névjegyzék másolatát a Helyi Választási Iroda vezetője a jelölt, jelölő szervezet által írásban bejelentett igény alapján, díjfizetés ellenében, azonos feltételek mellett 2012. április 2-át követően adja át.
A helyi közszolgálati műsorszolgáltatók 2012. április 7-től április 19-ig legalább egyszer ingyenesen közlik a jelölő szervezetek politikai hirdetését.
A választási kampány 2012. április 22-én 00.00 óráig tart.
Kampányt folytatni 2012. április 22-én 00.00 órától 19.00 óráig tilos.
Az 1. és 2. pont szerint teljesített adatszolgáltatás adatait legkésőbb 2012. április 22-én kell megsemmisíteni. Az erről készült jegyzőkönyvet 2012. április 25-ig át kell adni az adatszolgáltatónak.
A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, 2012. május 22-ig köteles eltávolítani.
4. A jelölés
Jelöltet ajánlani 2012. március 23-án 16.00 óráig lehet.
A jelöltet legkésőbb 2012. március 23-án 16.00 óráig lehet bejelenteni a Helyi Választási Bizottságnál.
A jelöltnek, illetőleg jelölő szervezetnek a be nem nyújtott ajánlószelvényeket 2012. március 26-án 16.00 óráig meg kell semmisítenie. Az erről készült jegyzőkönyvet 2012. március 29- én 16.00 óráig kell átadni a Helyi Választási Bizottságnak.
Az ajánlószelvényeket, valamint a technikai nyilvántartást a Helyi Választási Iroda 2012. április 22-én megsemmisíti.
5. A szavazatok összesítése
A Helyi Választási Bizottság a szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján 2012. április 23-ig összesíti a szavazatokat, és megállapítja a választási eredményt.
A szavazóköri jegyzőkönyvek egy példánya a Helyi Választási Irodában 2012. április 25-én 16.00 óráig megtekinthető.
A szavazólapokat a polgármesteri hivatalban 2012. július 21-ig kell megőrizni. 2012. július 21. után a választási iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni.
A jegyzőkönyveket 2012. július 21. után kell átadni az illetékes levéltárnak.
minap.hu