Ugrás a tartalomra

Szélesebb látókör, eredményesebb kezelés

Létrehozva
Nem csak a jó pap, de a jó orvos is holtig tanul, hogy a tudományos fejlődésnek köszönhető új eljárásokat, gyógyszereket a lehetőségekhez mérten alkalmazni tudja gyógyító tevékenysége során. Ezzel a céllal rendezik meg szerdán a MISEK Kft. Interdiszciplináris tudományos ülés címmel évnyitó tudományos konferenciáját.
– Öt évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal hívtam életre az évente egyszer, januárban megrendezett, évadnyitó konferenciát. Azóta is minden évben megtartottuk – mondta Takács István címzetes egyetemi docens, intézményvezető főorvos. Hozzátette, a szakmai tanácskozás keretében általában a fiatal orvosok tartanak előadásokat, hogy „megedződjenek”, egyben fontos továbbképzési lehetőség is ez.

A konferencián az orvosok mellett a szakdolgozók is részt vesznek, és a MISEK valamennyi szakellátási területéről tartanak előadásokat, az onkológiától a bőrgyógyászatig. Az előadások egységes, magas színvonalának garanciájaként társszerzőként, referensként közreműködnek a szakterületek osztályvezető főorvosai – hangsúlyozta Takács István.

– Az előadások után lehetőség nyílik a témák megbeszélésére is. A konferenciának köszönhetően gazdagodik a résztvevők szakmai világképe, eredményesebbé válhat a kezelés – foglalta össze a tudományos ülés célját Takács István.

Cs. L.