A teljesen nyitott tárlat Nyitray Viktória, Kassai Katalin és Dunai Beáta munkáit mutatja be. Mint Jeddiné Lapis Klárától, a kiállítás szervezőjétől megtudtuk, a már nyugdíjas Nyitray Viktória egyik tanítványa volt Kassai Katalin, aki többek között Dunai Beátát is tanította.
– A három festőművész képeit minden nap este 8 óráig ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás teljesen nyitott – mondta a szervező.

A Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban egyébként körülbelül kéthavonta nyitnak kiállítást, amit a tervek szerint ebben az évben is igyekeznek majd megvalósítani. Mint a szervező elmondta, a helyi kortárs művészek és a kollégium diákjainak munkásságát kívánják elsősorban bemutatni.
– Teret biztosítunk a helyi fiatal tehetségek bemutatkozására, ez az elsődleges célunk – mondta.
Kujan I.
Fotó: Juhász Á.