Stágel Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, az IKSZ elnöke és Törcsi Péter alelnök szerdán az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt írta: őszinte csodálkozással értesültek arról, hogy Gyurcsány Ferenc Miskolcon - sajtóhírek szerint - azt mondta: újra kell gondolni azt a liberálisnak tekintett felfogást, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen.
"Szeretnénk tájékoztatni az MSZP volt, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét: újragondoltuk, és úgy véljük, kereszténydemokrata - konzervatív felfogás alapján a magántulajdon igenis szent és sérthetetlen" - fogalmaztak. Kiemelték: a Gyurcsány Ferenc által elfogadhatatlannak tartott alaptörvény tisztán és világosan fogalmaz, azaz mindenkinek joga van a tulajdonához és az az ellen intézett vagy azt közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.
A kereszténydemokrata politikusok szerint bármennyire is ellenkezik a magántulajdon védelme Gyurcsány Ferenc "újsütetű gondolkodásmódjával", ezt a jogot a Magyarországon fennálló demokratikus jogállam és annak biztosítékai garantálják az ő számára is. Ugyanis a Gyurcsány Ferenc által elfogadhatatlannak tartott alaptörvény szerint hazánkban a törvény előtt mindenki egyenlő.
Stágel Bence és Törcsi Péter hangsúlyozták: a demokratikus társadalom csak a magántulajdon szentségén alapulhat. Gyurcsány Ferenc még most is kommunista logika szerint gondolkozik, holott a rendszerváltással véget ért az a korszak, amikor a kommunista állam elvehette az emberektől a javaikat. Az esetlegesen igazságtalan tulajdonviszonyokon nem a gyurcsányi szocializmus módszerével, hanem megfelelő család-, szociál- és adópolitikai eszközök felhasználásával szabad változtatni - olvasható a kommünikében.
MTI