Ugrás a tartalomra

Keresik a diósgyőri takarékszövetkezet kirablóját

Létrehozva
Ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság a múlt heti, az Árpád úti takarékszövetkezetben történt fegyveres rablás ügyében – közölte a minap.hu-val Egyedné Novodonszki Éva, a kapitányság kommunikációs irodájának főtanácsosa.
A rendelkezésre álló információk alapján egy körülbelül 25-30 év körüli férfi január 19-én 14.00 óra körüli időben arcát egy sapkával eltakarva bement Miskolcon az Árpád utcán egy pénzintézetbe, ahol az ott dolgozó alkalmazottakat egy fegyvernek tűnő tárggyal megfenyegetve pénzt követelt.

Az alkalmazottak a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzösszeget átadták az elkövetőnek, aki a helyszínről kerékpárral próbált meg elmenekülni. Az alkalmazottak segítség kérésére egy járókelő a rablót megkísérelte feltartóztatni, aki ennek hatására kerékpárját, szemüvegét, egy irattartót, valamint a válltáskáját benne az eltulajdonított készpénzzel együtt hátrahagyva elszaladt. A cselekmény során személyi sérülés nem történt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő személy részére kétszázezer forint díjat tűzött ki.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban információval tud szolgálni, hívja a főkapitányság bűnügyi osztályának 06-46/514-579-es számát, illetve bejelentés tehető az ingyenes 107-es, 112-es segélykérő számokon is.

A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan kezeli!

minap.hu