A nevettetés nagymester, a bronxi születésű Neil Simon tollából való a Pletykák című bohózat. Magyarország mellett az egész világot meghódította az író, aki Furcsa párt, a Napsugár fiúkat is jegyzi.
Ezúttal azonban a pletyka áll a középpontban Miskolcon, amelyet ezúttal Korcsmáros György, Jászai-díjas, érdemes művész rendezi a Kamaraszínház színpadára.
A pletyka természetrajzához pedig jó adag párosul a sznobságról, prüdériáról, naivságról alkotott képekből. Nem csupán a közönségnek, a színészeknek is mindig öröm a Pletykákban játszani, hiszen a humor, ami végigkíséri a művet, magával ragad mindenkit.

A kiindulási pont, egy rejtélyes baleset. Ebben semmi humoros nincs, ám a pletyka, ami egy ilyen eset kapcsán lavinaként indul útjára, már sokkal inkább. A partira érkező vendégek halk suttogása egyre erőteljesebb, a kiérkező rendőröket pedig már egy fantasztikus, hihetetlen történet fogadja.
Az 1927-ben született Neil Simon alkotásának miskolci változatában Jancsó Dóra és Fandl Ferenc játssza a főszerepet. Mellettük pedig olyan színészek alakítják a történetet, mint többek között Fabók Mariann, vagy Vida Péter és Seres Ildikó.
A miskolci nemzeti Kamaraszínházában első alkalommal pénteken este terjed a Pletyka.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.