Ugrás a tartalomra

A MÛÚT ismét a megyeibe vezetett

Létrehozva
A Műút a könyvtárba vezet elnevezésű programsorozat keretében érkezett a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba kedden Garaczi László, József Attila-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitűntetett író, költő, drámaíró, műfordító. Az alkotóval ezúttal is Jenei László beszélgetett.
Huszadik alkalommal rendezte meg a MÛÚT folyóirat és a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár közös rendezvényét a Műút a könyvtárba vezet című előadássorozatot. A 3. évfolyamánál tartó beszélgetéssorozat vendége ezúttal Garaczi László volt.

Jenei László fiatalkori alkotói tevékenységéről kérdezte az írót, hiszen két első publikációja merőben eltért egymástól, stílusát tekintve. 1981-ben a Magyar Nemzetben egy rímes, jambikus, költői képekben is bővelkedő verse, míg a párizsi Magyar Műhelyben egy groteszk, avantgárd művel debütált. Stílusának kettősége kapcsán Garaczi László elmondta, nem tudatos döntés volt részéről a különböző műfaji sajátosságok keverése.

muut_120125_ja_9.jpg

– Nem tudatos döntés, sokkal inkább az útkeresés időszakának lenyomata a stílusok keveredése. Fiatalon, kezdőként kísérletező voltam. Többféle formában is kipróbáltam magam, hogy megtaláljam azt, amiben a legjobb vagyok – hangsúlyozta a beszélgetés során Garaczi László. A keresést, a kísérletezést pedig olyan költők hatásai kísérték, mint József Attila, Pilinszky János, Nagy László, Ady Endre. A beszélgetés során fényderült az író látásmódjára, motivációjára és természetesen arra is, mi jelenti a Múzsát Garaczi László számára.

Kiss J.

Fotó: Juhász Á
.