Ugrás a tartalomra

Hóesés után jön az orosz tél

Létrehozva
Hajnali fél négykor elkezdett havazni Miskolcon. A hőmérséklet folyamatosan emelkedik, a hóesés időközben elállt, de estig többször várható még hószállingózás. A hőmérséklet 0 Celsius-fokig emelkedik majd – tudtuk meg az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Regionális Központjától. Kovács Attila meteorológus érdeklődésünkre elmondta, holnaptól új időszámítás következik az időjárásban.
– A tél eddig eltelt részében döntően az óceán felől érkező légtömegek alakították időjárásunkat. A jövő hét elején azonban keleties áramlással megérkezik az orosz tél Miskolcra. Mínusz 10 Celsius-fok alatt lesz a hőmérséklet éjszakánként, s habár napos idő várható, napközben is jóval fagypont alatti hidegre lehet számítani – tájékoztatott Kovács Attila.

teli-kepek-120125ml_01.jpg

A havazás miatt a hajnali óráktól kezdve folyamatosan végzik a városi közterületek takarítását a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai. Kilenc órától hat szórógép végzi a síktalanítást – tájékoztatott Perecsenyi Attila, a cég ügyvezető igazgatója.

A havazás megkezdése után röviddel egy szóróautó a magasabb helyeken – többek között a Bábonyi-bércen – sóval szórta az utakat, ezzel akadályozva meg a komolyabb lefagyást. Ezt követően folyamatosan munkába álltak a szórógépek, mostanra mind a hat autót üzembe állították.

– Az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes jelentésétől némiképp eltérően kisebb-nagyobb intenzitással egész nap havazni fog Miskolcon, ezért állítottuk munkába a teljes gépparkot – mondta az ügyvezető igazgató.

Megtudtuk azt is, hogy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a havazás kezdete után nem sokkal kért segítséget, ezt megoldották, így semmilyen fennakadást nem jeleztek. A járatok továbbra is közlekednek, csupán a megszokottnál lassabban.

teli-kepek-120125ml_04.jpg

A központi menetirányítás tájékoztatása szerint késésre minden vonalon lehet számítani, de minden járat a megszokott rendben halad.

A síkosság-mentesítési munkákat először a város főbb útvonalain végzik majd el, hogy a tömegközlekedés zavartalan legyen.  Ezt követően a kisebb utak következhetnek. Az utak mellett a járdákat is folyamatosan takarítják.

– Mivel munkanap van, így reggel hat órakor munkába álltak a közfoglalkoztatottak, mintegy 250 ember dolgozik tehát folyamatosan a járdák megtisztításán – mondta Perecsenyi Attila.

teli-kepek-120125ml_03.jpg

Bánkúton reggel óta szakad a hó. Az addigi 32 centiméter vastagságú hórétegre újabb 6 centiméter friss hó esett. Tökéletes síparadicsomi idő van tehát a sícentrumban.

Kiss J. / Kujan I.
Fotó: Mocsári L.