Ugrás a tartalomra

Igény szerinti utazási csomagok a magyar szurkolóknak

Létrehozva
A magyar szurkolók igényeinek megfelelően alakított ki utazási csomagokat a nyári londoni olimpiára a Pegazus Tours, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) hivatalos utazási irodája, az ötkarikás játékok magyarországi hivatalos jegyértékesítője.
A cég csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az angol fővárosban július 27-től augusztus 12-ig tartó olimpia idejére három, egyenként 7 napot és 6 éjszakát magában foglaló csomaggal készült a Pegazus, s amint az a korábbi tapasztalatok alapján várható volt, a magyarok leginkább az utolsó néhány napon szeretnének a helyszínen tartózkodni, többek között ekkor kerül sor a kajak-kenu versenyekre. Így az erre az időszakra érvényes utak 90 százaléka már elkelt.

– Az első és a második hétnapos időszakra még könnyebben lehet csomagot vásárolni, akár személyre szabott belépőkkel – mondta Kamuti Balázs, az utazási iroda ügyvezető igazgatója.

MTI