Ugrás a tartalomra

A Republic mindig fel tudott töltődni Miskolcon

Létrehozva
Feburárban ismét Miskolcon ad koncertet a Republic. A koncertről és az együttes miskolci múltjáról Abella Miklóst, a Republic managerét kérdeztük.
- Miskolc mindig kiemelten fontos volt a Republic zenekarnak, számos koncerten vehettek részt itt a rajongók, és mindig nagy eseménynek számított, amikor az együttes ide érkezett. Mit ad Miskolc a Republicnak?
- Az a fajta élmény, ami egy zenekarnak a feltöltődését jelenti, Miskolcon mindig megvolt. Az együttes dalai a hétköznapi emberi érzelmekről, nehéz helyzetekről szólnak, és valamiért ebben a régióban az emberek jobban átérzik a szövegek mondanivalóját, átszellemültebben éneklik a koncerteken, és jobban érvényesülnek a dalok, mint az ország más területein. A zenekar egyébként már 22 éve működik, és legalább 50 alkalommal játszottunk már Miskolcon.

- Az évek alatt számos sláger született, amit szinte mindenki kívülről énekel a koncerteken. A Kocsonyafesztivál műsorában mennyire lesznek jelen az örökzöld slágerek?
- Olyan műsort állítottunk össze a rendezvényre, amiben most nem az újabb számokat fogjuk előtérbe helyezni, hanem a slágerek követik majd egymást a színpadon. A közönség így az elmúlt 22 év legkiemeltebb dallamait fogja hallani, bár ez nem jelenti azt, hogy az est folyamán nem csendül majd fel egy-két újabb dal is.

- A közönség ezek szerint sokszor a régi slágereket kéri a zenekartól, ennek tükrében mennyire nehéz az újabb számokat elfogadtatni a rajongókkal?
- A zenekar a stílusán nem változtatott, az új szerzemények hangzásán is érezhető, hogy igazi Republic. Az együttes zenei világában mindig is benne volt a lázadás, a líraiság, és a pörgős beates elemek is. Természetesen ezt a vonalat követik az újabb szerzemények is. A fesztivál közönségének szeretnénk ezt a hangzást átadni, hiszen ők nem miattunk jönnek ki nagyrészt, hanem a rendezvény adta érdekességek miatt, és közben Republicot is kapnak. A zene az emberi érzékenység egyik kifejező eszköze, és mi szeretnénk majd a miskolci fesztiválközönségnek átadni mindazt, amit a zenénkből árad. A zene ugyanis mindenkié.

Vajtó László