Bánki Ákos 1982-ben született Kazincbarcikán, Miskolcon végezte középfokú tanulmányait, majd 2000–2006. között a Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő és tanár szakán folytatta azokat. Széleskörű művészetszervezői tevékenységet folytat, színházi előadásokban és performanszokban vesz részt.
A Miskolci Napló kérdésére Bánki Ákos elmondta, Miskolc, miskolci kötődése a középiskolai éveket, és elsősorban a művészi kapcsolatokat jelenti.
–Más Miskolcon kiállítani is, annyival mindenképpen többletet jelent Budapesthez, vagy bármelyik vidéki városhoz képest, hogy ilyenkor találkozhatok a barátaimmal, azokkal a művésztársaimmal akikkel elindultam, láthatom a műveiket, melyeket évről-évre összehoznak. Ilyen fajta kötődés más városban nincsen. Emiatt, és a nosztalgia miatt mindig jobban megérint, ha Miskolcon állíthatom ki műveimet – mondta Bánki Ákos.
Az ifjú Mazsaroff-díjas művésznek legközelebb március 10-én Seres Lászlóval nyílik közös kiállítása a Miskolci Galériában, a Rákóczi Házban.
– Ezen a tárlaton a legújabb műveinket mutatjuk majd be, ezek viszonylag nagyméretű, 2X2 méteres alkotások lesznek, a részletekről azonban többet még nem szeretnék elárulni, akit érdekel, azt szeretettel várunk a tárlatra márciusban – mondja a festőművész.
Bánki Ákos képalkotóként performansz alapú fotómunkákat, gyakran fotó alapú grafikákat és absztrakt festményeket jegyez. Művészetében a bécsi akcionizmus és az amerikai absztrakt expresszionizmus hatás a legerősebb. Fő témája a pszichikum és a kép médiuma közötti minimális távolság megtalálása. Kérdésünkre, hogy van-e kapcsolat művész és a közönség, illetve a mű és a közönség között, Bánki Ákos egyértelmű igennel felel.
– Tapasztalataim szerint abszolút van egy mindenhol egy kialakult műértő, és művészet szerető közönség, egy réteg. Egy-egy kiállítóhelyen – és ez például Miskolcon, mivel kisebb város, mint mondjuk Budapest jobban érződik – a tárlatokon találkozok visszajáró, ismerős arcokkal, akik véleményezik, értékelik a műveket, pozitív és negatív értelemben is. Ez szerintem nagyon jó dolog, jó tudni a közönség véleményét a munkámról – vélekedett Bánki Ákos.
És, hogy mit jelent Bánki Ákosnak a Mazsaroff-díj? Elsősorban óriási elismerést, fontos visszajelzést, hogy figyelemmel kíséri a szakma a munkásságát.
– Megtisztelő, megható ezt a díjat magaménak tudni, többek között azért is, mert olyan művésztársaim, barátaim után kaphattam meg, akik közül mindenkit tisztelek, nagyra értékelek. Másrészt pedig ez egy szakmai elismerés, ami nagyon fontos. Óriási visszajelzés ez a szakmától a munkásságomról – tette hozzá Bánki Ákos.
A Mazsaroff-díjat Mazsaroff Miklós özvegye, Nikolaeva Mária alapította 4 évvel ezelőtt. A rangos elismerést minden évben a magyar kultúra napján egy egy miskolci vagy a városhoz szorosan kötődő művész kaphatja.
Tajthy Ákos / MN
fotó: Mocsári László