Ugrás a tartalomra

Heteken belül megérkeznek az első sárga mentőkocsik Miskolcra

Létrehozva
Budapesten már a héten, Miskolcon pedig várhatóan február közepén állhatnak szolgálatba az első új, sárga – és egyébként komfortosabb – mentőautók. Mint arról decemberben a minap.hu is beszámolt megyénkbe két új mentőautó érkezik az Országos Mentőszolgálat gépkocsi-csere programjának részeként.
Az összesen 37 eset-rohamkocsit egy 850 millió forintos beszerzés keretében szerezte be a szolgálat, az első tizenegyet január 30-án helyezték üzembe. Győrfi Pál elmondta, az új a sárga színű járműveknek nemcsak a színük, a felszereltségük is más lesz. Az eddigieknél sokkal több extra került az autókba, például a régóta vágyott klíma.

Breitenbach Géza, az OMSZ regionális szervezetének vezetője elmondta, a megyénkbe érkező 2 esetkocsi a miskolci mentőállomásra fog kerülni és várhatóan az elkövetkezendő két hétben érkezhetnek meg.

– A Volkswagen Crafter típusú autókat egy mentőautók építésére specializálódott cég építette át a szolgálat igényeinek megfelelően, természetesen örülünk neki, és várjuk érkezésüket – mondta Breitenbach Géza.

Az új autók érkezése azonban sajnos a megyében található 76 kocsiról vezetett statisztikákat érdemben nem befolyásolja – a tény azonban, hogy érkeztek mégis fontos, vannak ugyanis olyan megyék, melyek most egyáltalán nem kaptak új esetkocsit. Mint azt korábban a minap.hu megírta, ezek a járművek átlagosan havi 3-4 ezer kilométert tesznek meg, ez éves szinten mintegy 40 ezer kilométert jelent. A borsodi mentőautók átlagéletkora tíz és fél év, átlagosan közel 400 ezer kilométert futottak, de van olyan kocsi is, melynek 1 milliónál is többet mutat már a kilométerórája. Breitenbach Géza tavaly nyáron elmondta, 50 autó cseréje volna indokolt. Ha ennyit nem is cserélhetnek le Borsodban, azért arra van remény, hogy a közeljövőben érkezik még új mentőkocsi hozzánk is.

A mostani 37 új gépkocsin kívül ugyanis hamarosan további 80-90 darabot kaphat a szolgálat, mert két másik pályázatot is kiírtak mentőautók beszerzésére.

Tajthy Á.