Hagyomány már, hogy a férfiak minden esztendőben, Grúzia fővárosában, Tbilisziben kezdik a Világkupa-sorozatot. Így volt ez az idén is. Az olimpiai kvalifikációs sorozat élesedését jelzi, hogy negyvenegy ország kétszázhúsz judósa indult harcba az érmekért, köztük volt öt magyar is.A legmesszebbre Farkas Bálint jutott, aki egyetlen győzelemre volt attól, hogy közelebb lépjen álmához, az ötkarikás részvételhez: az izraeli Sasson és a brit Austin legyőzése után a Honvéd-Kipex 100 kilósa kikapott az ukránok világbajnoki ötödik helyezettjétől, Artyom Blosenkótól. A vigaszágon sikerült javítani, az örmény Arakeljan ellen leszorításért járó ipponnal nyert a magyar judós, ám a bronzmeccsen a hazai pálya előnyét élvező grúz Koblianidze ellen már nem sikerült az újabb bravúr. Farkas Bálint az ötödik helyen végzett, de egyetlen győzelem kellett volna ahhoz, hogy kvalifikációs pontjain javítani tudjon. Így továbbra is karnyújtásnyi távolságra van az áhított indulási jogtól, reményeink szerint sikerrel jár az áprilisi Európa-bajnokságig tartó időszakban.
Nagyon kellett volna a 81 kilogrammos Csoknyai László számára is néhány pont, az Atomerőmű SE versenyzője ugyanis még éppen kvalifikációs érő helyen áll a világranglistán, de ezt a pozíciót meg is kell védenie kihívóival szemben. Sajnos, Grúziában nem sikerült, azeri ellenfelétől aranypontos meccsen kikapott, s ezzel a második fordulóban búcsúzott.
Egy körrel jutott messzebbre a kétszeres U23-as Eb-ezüstérmes Krizsán Szabolcs, aki egy kínai judóst vert ipponnal az első meccsén, majd jukóval vezetett az Eb-ezüstérmes fehérorosz Sztasenka ellen, ám az utolsó fél percben az ellenfele fordítani tudott.
Ennél is kevesebb idő jutott Tbilisziben a két 66 kilós magyarnak: az U23-as Európa-bajnok Zámbori Bence a grúz Jakobasvilitől, a junior-világbajnoki ezüstérmes Gorjánácz Zsolt pedig a holland de Jongtól kapott ki, így mindketten helyezetlenül zártak.
A nők Szófiában versenyeztek, a bolgár fővárosban negyvenhárom ország százkilencvenhárom judósa lépett tatamira, köztük három magyar induló. Az 57 kilogrammosoknál a vb- és Eb-bronzérmes, korábbi miskolci Karakas Hedvig két magabiztos győzelemmel kezdett, az örmény Sztankevics és az amerikai Palmer ellen is ipponnal nyert, ám ezt követően a negyeddöntőben kikapott a német Wachtertől, majd a vigaszágon az orosz Zablugyinától is. Azt tudtuk előre, hogy az UTE judósa legfeljebb egy ezüstéremmel tud javítani kvalifikációs pontjain, így a négy közé jutásért elszenvedett vereség után aligha maradt elegendő motivációja. Kovács Gábor tanítványa a kvalifikációs rangsorban jelenleg a tizenegyedik helyen áll, vagyis olimpiai indulónak számít, ám a következő hónapokban neki is meg kell védenie helyét az olimpiai indulók között.
Nem jártak szerencsével a KSI SE szófiai indulói: a junior-világbajnoki bronzérmes Maros Barbara (52 kg) a luxemburgi Müllertől elszenvedett vereséggel búcsúzott, míg a felnőtt vb-bronzérmes Baczkó Bernadett (63) a koreai Dzsung bravúros legyőzése után kikapott a remek napot kifogó, s egészen az aranyig menetelő német Trajdostól, s így helyezetlenül zárt. Megállás persze nem lesz, hiszen az olimpiai kvalifikációs sorozat már az előttünk álló hétvégén folytatódik: szombaton és vasárnap a legrangosabb európai tornán, Párizsban rendeznek majd Grand Slam viadalt. Ott lehetőség nyílik a javításra!
D. L.