Az első percben előbb Nagy lövése, majd Novak fonák emelése okozott veszélyt, majd nem sokkal később Budainak kellett kétszer is nagyot védenie. A 6. percben megszerezte a vezetést az emberelőnyben játszó hazai csapat. Nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, többen csapkodták a korongot és végül Becze tuszkolta át a gólvonalon (1-0). A harmad közepén a Macik kétszer is emberelőnybe kerültek, de nem tudták ezt kihasználni. A 13. percben Bonar közelített a kapu felé egy védővel a nyakán, lövését azonban védte Kozuch. Egy perccel később egy gyors támadás végén Molnár vette át a korongot a védőink között, majd a bal sarokba lőtt (2-0). Fél perccel a harmad vége előtt – ismét emberelőnyben – az üresen álló Petres elé került a korong, amelyet egyből a kapuba küldött (3-0).Kapuscsere a Maciknál
A második harmadból nem sok telt el, amikor a bíró kettős előnyhöz jutatta a hazaiakat, hiszen még Budai kapust is kiállította. Az egyik már letelt, amikor Podstavek oldalról a rövid felsőbe húzta a korongot (4-0). Az 5. percben Novak lépett ki szólóban, és magabiztosan ki is használta (5-0). A 10. percben Dubek vihette oldalról a kapura a korongot, de végül Kozuchba vágta, utána Rafaj lőhetett középről, de mellé ment. Ezután ismét kettős előnybe kerültek a csíkiak, ebben Bonarnak volt egy helyzete, de az is kimaradt. Az ellentámadásból Petres Csikar-szögből lőtt gólt (6-0). A gól után Greg Lindqvist edző lehozta Budait, és Gyenes állt be helyette. A 17. percben emberhátrányban szereztek korongot a hazaiak, Novak lépett ki vele és be is lőtte (7-0).
Csak egy Jegesmedve-gól
A harmadik harmad elején a hazaiaknak több nagy helyzete is volt, de Gyenes remekül védett minden alkalommal. A 11. percben kettős előnybe kerültek a Macik, amelyből végül a szimpla fórt sikerült kihasználni. Rafaj kerülte meg a kaput, majd szép gólt lőtt (7-1). A vége előtt 13 másodperccel hatalmas verekedés alakult ki, amelynek végén 2-2 játékos kapott végleges kiállítást mindkét oldalról. Ezen a napon a Jegesmedvék nem tudtak megfelelő ellenállást tanúsítani a kitűnően játszó Csíkszereda ellen. Az elődöntő harmadik mérkőzése csütörtökön este 7 órakor lesz a miskolci Jégcsarnokban.
Jegyzőkönyv
HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék7-1 (3-0, 4-0, 0-1)
Csíkszeredai jégcsarnok 1000 nézőV: Krcselic, Csata, Mathe
Gól: Becze, Molnár, Petres (2), Podstavek, Novak (2) ill., Rafaj
Kiállítás: 30 perc (+20-20 perc végleges Bors és Bíró) illetve 38 perc (+20-20 perc végleges Túróczi és Láda P.)
MJJSE: Budai K. – Popovics, Túróczy, Budai, Chmelo, Szilágyi, Saluga, Ritó, Jarabek, Láda P., Dubek, Svasznek, Fodor, Bonar, Orosz, Rafaj, Sijka, Nagy, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.
HSC Csíkszereda: Kozuch – Molnár, Hruby, Góga, Flinta, Podstavek, Becze, Mihály, Péter, Moldován, Szőcs, Novak, Papp, Hurtaj, Bíró, Molnár, Virág, Petres, Nagy, Bíró, Ruczuj (k). Edző: Nagy Béla.
Greg Lindqvist: - A Csíkszereda ma erősebb, jobb és okosabb volt, a játék minden elemében felülmúltak bennünket. Most haza megyünk, és megpróbáljuk megtalálni, hogy mivel tudunk ki tudunk jönni ebből a gödörből.
Nagy Béla: – Nagyszerű győzelem volt, minden játékosunk elismerést érdemel. Most az összesítésben 2-0-ra vezetünk, így megyünk Miskolcra, ahol szeretnénk már az első mérkőzésen nyerni.Nagyon köszönjük szurkolóink hangos bíztatását, amellyel még akkor is támogatták a csapatot, amikor a helyzet már kilátástalan volt!
minap.hu