Ugrás a tartalomra

Az MSZP az igazgatóválasztásról

Létrehozva
A rendkívüli közgyűlés kapcsán tartott kedden délután sajtótájékoztatót a helyi MSZP-képviselőcsoport két tagja, Simon Gábor frakcióvezető és Fedor Vilmos képviselő. Az ellenzéki politikusok kifogásolták az új színházigazgató megválasztásának körülményeit, és egy korábbi indítványukról is szóltak.
Simon Gábor példátlannak nevezte, hogy egy személyi kérdésben név szerinti szavazást kértek volna Miskolcon a közgyűlés tagjaitól – mint most, a színház új vezetőjének megválasztásakor történt. A frakcióvezető véleménye szerint ezzel „nyomást gyakoroltak” a Fidesz-KDNP frakciók tagjaira, amelyek vélhetően nem voltak egységesek a’ tekintetben, hogy melyik jelöltet támogassák. Simon Gábor megemlítette, korábban a színház közössége és a szakmai bíráló bizottság is nagyobb arányban támogatta Koltay Gábor pályázatát, mint Kiss Csabáét. Az ellenzéki politikus azt is kifogásolta, hogy „egy még nem létező gazdasági társaság” élére választottak ügyvezetőt, majd szólt az MSZP-frakció egy korábbi indítványáról, a miskolci politikai erők összefogva kérjék kormánytól a Miskolci Egyetem keretlétszámainak növelését. Ennek napirendre tűzésére szerintük kiváló alkalom lett volna a keddi, rendkívüli közgyűlés, de a jelek szerint nem vették figyelembe a javaslatukat.

Fedor Vilmos képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy jelen esetben legfontosabb a színházban folyó művészi, szakmai munka és a közönség érdeke. Mindkét pályázat más hátterű, más irányultságú volt, mindkettő támogatható, gratulálnak az új igazgatónak. Fedor Vilmos kiemelte azokat az eredményeket, amelyet a miskolci színház Halasi Imre irányítása alatt ért el, felmérések szerint a leglátogatottabb vidéki teátrummá válva. A szocialista képviselő örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat kulturális szakbizottsága – javaslatára – támogatta, hogy terjesszék fel Halasi Imrét Pro Urbe Díjra.

Sz. S.