A tornát az MLSZ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága és a Miskolc Városi Szabadidőközpont közösen rendezi. A vasárnapi, miskolci döntő versenybizottságának elnöke Balázs András lesz. Az elmúlt hét végén a selejtezőkre került sor, a csapatok 10 helyszínen (Bőcs, Cigánd, Encs, Felsőzsolca, Mezőkövesd, Miskolc, Putnok, Sátoraljaújhely, Szikszó, Tiszaújváros) vetélkedtek egymással. A negyeddöntőket, az elődöntőket, illetve a döntőt február 4. – február 5.-én bonyolítják le.
A nevezett csapatok 11 csoportban kezdték a küzdelmeket. A csoportokon belül körmérkőzést játszottak, ezek alapján alakult ki a végső sorrend. A csoportelsők, valamint az előző évi torna győztes (Tiszaújváros) jutottak a Tiszaújvárosban, és Miskolcon lebonyolításra kerülő negyeddöntőbe.
A negyeddöntő csoportbeosztását már el is készítették. Az állva maradt 12 együttest két hatos csoportba osztották, itt az indulók körmérkőzést játszanak egymással. Ezt követi a keresztjáték, a döntőbe jutásért A1-B2, A2-B1 elődöntőkre kerül sor. A vesztesek a 3. helyért, a győztesek a tornagyőzelemért mérkőznek. Ezen találkozók játékideje 2x20 perc! A torna győztes egy évre elnyeri a torna névadójáról elnevezett serleget.
A tiszaújvárosi A csoport (szombaton játszanak): Mezőkövesd-Zsóry, Cigánd, Tiszaújváros, Tállya, Aszaló, Abaújszántó.
A miskolci B csoport (pénteken délután 14 órától és vasárnap délelőtt a miskolci városi sportcsarnokban küzdenek): Kazincbarcikai BSC, Putnok, Sárospatak, Felsőzsolca, Bükkábrány, Sajóbábony. Az elődöntő csoportbeosztásánál figyelembe vették az erőviszonyokat, így elkerülte egymást a mezőkövesdiek és a kazincbarcikaiak NB II-es együttese, továbbá más csoportba nyert besorolást az NB III-as Cigánd és Tiszaújváros, valamint a Putnok és a Sárospatak is.
– Lesz egy kis változás – mondta érdeklődésünkre Sajti Viktor igazgató. - A csoportmérkőzéseken és az elődöntő találkozókon 2×15 perces félidőket vívnak a csapatok, a harmadik és az első helyért rendezendő meccsek viszont már 2×20 percesek lesznek. Biztos vagyok abban, hogy sokan látogatnak ki a Generali Arénába, hiszen a teremben kellemes időtöltésre kínálkozik mód. Az eredményhirdetéskor nem csupán az első négy helyezettet jutalmazzuk, különdíjakat is átadunk. Ajándékban részesül a gólkirály, a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos.
A pénteki, miskolci program: 14.00: Bükkábrány – Sárospatak. 14.35: Felsőzsolca – Kazincbarcika. 15.10: Putnok – Sajóbábony. 15.45: Kazincbarcika – Bükkábrány. 16.20: Sárospatak – Putnok. 16.55: Sajóbábony – Felsőzsolca. 17.30: Sárospatak – Kazincbarcika. 18.05: Bükkábrány – Sajóbábony. 18.40: Felsőzsolca – Putnok.
A vasárnapi miskolci program: 9.00: Sajóbábony – Kazincbarcika. 9.35: Felsőzsolca – Sárospatak. 10.10: Putnok – Bükkábrány. 10.45: Sárospatak – Sajóbábony. 11.20: Kazincbarcika – Putnok. 11.55: Bükkábrány – Felsőzsolca. 12.30: bemutató mérkőzés.
A döntőben, 13.05: első elődöntő (A1 – B2). 13.55: második elődöntő (A2 – B1). 14.40: bemutató mérkőzés. 15.15: a 3. helyért (az első elődöntő vesztese – a második elődöntő vesztese). 16.05: döntő (az elődöntő nyertesei). 17.00: eredményhirdetés.
D. L.