– Meg kell adnunk azt a lehetőséget fiataljaink számára, hogy egy belső nyelvvizsga lehetőségével kézhez kapják oklevelüket – magyarázta a szenátusi döntést Hell Judit, az egyetem tanulmányi rektorhelyettese. Hozzátette, az egyetemen végzett hallgatók nyilván szeretnének elhelyezkedni, viszont nem biztos, hogy minden munkakörben, minden beosztásban napi szinten szükség lenne arra, hogy a fiatal diplomás idegennyelv-tudását használja.
Múlt héten több mint négyszáz végzős hallgató vehette át diplomáját a Miskolci Egyetemen. Nekik tehát megvan a nyelvvizsgájuk. A statisztikák szerint viszont a nappali tagozatosok csaknem negyede nem kapja kézhez a diplomáját, nyelvvizsga híján. Rajtuk segítene az egyetemi nyelvi vizsga.
Egyelőre annyira új még ez a lehetőség, hogy van olyan, aki még nem is hallott róla. Dürgő Sándor is közéjük tartozik, viszont őt nem is érinti, mivel már középiskolai tanulmányai során letette a nyelvvizsgát. Egyébként jó ötletnek tartja a nyelvi vizsga bevezetését.
Az országosan egységes szakmai követelményeket még most fogják csak kidolgozni. Egy másik hallgatóban, Derhes Katalinban azonban felmerült másik kérdés is: ő már rendelkezik egy szakmai nyelvvizsgával, de a karon, ahol ő tanul, kettő kell a diploma megszerzéséhez.
– Ha a kettőből egy hiányzik, akkor is vonatkozik rá az új szabály? Ennek függvényében nem tudom, hogy ha elmegyek, akkor hogyan fog sikerülni, de lehetséges, hogy fog érinteni – mondta.
Hamarosan minden részlet kiderül majd a miskolci hallgatók számára is. A törvény szerint intézményi nyelvi vizsgát azok tehetnek majd, akik 2013. és 2016. között a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem tudják bemutatni a nyelvvizsgát igazoló okmányt.
A Miskolci Egyetem felkészítő nyelvtanfolyamokat is indít majd. A képzés szintfelméréssel kezdődik, majd ennek eredménye alapján megadott számú nyelvórát kell teljesíteni megszabott, fél vagy egy éves időtartam alatt. A képzés végén a nyelvi vizsgát a Miskolci Egyetemen lehet teljesíteni.
Lénárt V.