A Károly Róbert Főiskolára azért esett a nemzetközi szervezet választása, mert az intézmény egyedülálló tapasztalatokat halmozott fel az olyan környezeti katasztrófák légi állapotfelmérése során, mint a Mexikói-öblöt károsító olajszennyezés, vagy a kolontári vörösiszap katasztrófa - közölte Ocela Tibor.
A hivatalnak közvetlen hozzáférése lesz a NASA műholdas felvételeihez és világszerte részt vesz majd olyan programokban, amelyek a katasztrófák és vészhelyzetek következményeinek felderítését szolgálják - tette hozzá.
Mint elmondta: a főiskola már ma is meglévő technológiai eszközeit használó ENSZ irodában végzett munka eredményeit az Egyesült Nemzetek valamennyi tagországa hasznosíthatja. A laboratórium egyben része a főiskola oktatási egységének, vagyis az intézmény környezetgazdálkodási agrármérnök szakos hallgatói bekapcsolódhatnak az ENSZ tevékenységébe, és akár külföldi missziókon is részt vehetnek - mondta a referens.
A főiskola vezetői már korábban bejelentették, hogy az év végéig a világon egyedülálló eszközparkkal rendelkező környezetinformatikai és távérzékelési laboratórium létesül az intézményben.
A nemzeti fejlesztési terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében támogatott projekt összköltsége 802 millió forint.
A laboratórium olyan természeti katasztrófák következményeinek a felmérését is lehetővé teszi, mint amilyen a vörösiszap ömlés volt, de például egy erdő faállományának a pontos meghatározása is elvégezhető az eszközök segítségével.
Az érzékelők egy repülőgép aljára szerelve, a levegőből észlelik a földfelszín által kibocsátott elektromágneses jeleket, majd egy szuperszámítógép segítségével feldolgozzák az így kapott adatokat.
MTI