– Mindenki életében fontos a visszacsatolás. A tusrajzokat elsősorban nem magamnak készítettem, sokkal inkább a közönségnek, a szakmának. Fontos természetesen, hogy visszajelzést kapjak. Szakmai mérleg is volt számomra a tárlat, amiről, nagy örömömre, sok jó véleményt kaptam a kollégáktól – mondta Litwin József, aki iparművészeti munkáit is tussal rajzolja meg a munkafolyamat elején.A miskolciak leginkább utcai bútorairól ismerhették meg eddig Litwin József munkásságát. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az iparművész 40 évvel ezelőtt kezdett el tusrajzokat készíteni. Ezt az alkotói tevékenység sokáig hanyagolnia kellett, 3 éve azonban újra képzőművészeti célokra kezdte használni a tust és a papírt. Az önálló tárlat pedig mostanáig váratott magára.
– Mostanra gyűlt össze olyan mennyiségű alkotásom, ami már bemutatható, emellett most kaptam lehetőséget arra, hogy önálló kiállításom lehessen. Mintegy 400 rajzom van, amelyek sokak szerint az iparművészeti megoldásokból nőtték ki magukat, én azonban másként látom ezt. Önálló alkotások ezek, amelyek jórészt arcokat ábrázolnak. Az emberi arc segítségével lehet a legtöbbet kifejezni, ezért választottam ezt – hangsúlyozta a Nívó-díjas iparművész. Hozzátette, jó érzéssel töltötte el, hogy műveit egy helyen láthatta, hiszen olyan régen készített darabok is előkerültek, amelyekre már nem emlékezett.
A szakma és a közönség is elismerően szólt a képzőművészként debütáló Litwin József kiállításáról, ami fontos volt az alkotónak, hiszen szerette volna szakmai mérlegre helyezni alkotói tevékenységét, a miskolci tárlat azonban tovább várat magára.
Kiss J.