– Megnéztük jogászokkal a szerződéstervezetet, amiről kiderült, hogy teljesen egyoldalú volt, ezért bizonyos pontokat kihúzva írtuk alá és adtuk vissza. Azóta várakozó állásponton vagyunk – jellemezte a DIGÉP ipari parkban kialakult helyzetet Glonczi Ottó, a Mi-Metál Kft. gazdasági igazgatója.
Az üzletember is elismerte, hogy a cégek egy részének már érvényes szerződése van, például a hármas telepen működő vállalkozásoknak, ahol csak áramot szolgáltat az ipari park. Továbbá a bérlőkre sem vonatkoznak azok a megkötések, amelyeket nehezményez az osztatlan, közös tulajdonban lévő terület tulajdonosainak egy része.
– Akikre vonatkozik, azok 90 százaléka nem írta alá az egész szerződéstervezetet, mert veszélyezteti a vállalkozásukat – indokolta az üzletember.
Megkértük, hogy nevesítsen egy kitételt, amit kifogásoltak.
– Veszélyes anyagot nem lehet beszállítani a szerződéstervezet alapján. Van olyan cég, amely porfestéssel dolgozik, és veszélyes anyagnak minősülő festék-alapanyagokra szüksége van a működéshez… Akik bent vannak a gyártelepen, az egész életüket feltették erre. Én szolgáltató vagyok, ha kell, épületet újítok fel, vagy havat tolok… Január 1-jén én voltam az első, akit kizárt az áramellátásból, pedig tíz fillér tartozásom sincs – állította Glonczi Ottó, aki az elmondása szerint kedd délután és szerda délelőtt is beszélt az egyik üzemvezetővel, de semmit nem tudtak. Akiknek még nincs érvényes szerződésük, arra várnak, hogy az ipari park vezetése aláírja az általuk vállalható (részben csökkentett tartalmú) szerződéseket.
Természetesen kerestük Zaciera Lechet, a DIGÉP Ipari Park Kft. tulajdonosi képviselőjét is, hogy megismerjük a másik fél álláspontját, azonban a lengyel származású üzletembert – eddig – nem sikerült utolérni. A DIGÉP-ben terjedő hírek szerint hazautazott Lengyelországba az ottani ügyeit intézni. Az ipartelepen sokféle egyéb hír is terjed, többek között be nem tartott utasításokról, esetleges vezető- vagy éppen működtetőváltásról, történni viszont gyakorlatilag semmi se történt. Az egyetlen, ami biztos, hogy – egyelőre? – tovább tart a kötélhúzás a felek közt.
Cs. L.