Ugrás a tartalomra

„Újból rosszat húztak a szocialista sakkmesterek”

Létrehozva
Közleményben reagált Kiss János, a Fidesz miskolci frakcióvezetője az MSZP keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
A közelményben Kiss János emlékeztet, a helyi szocialisták, élükön Simon Gáborral, rövid időn belül immáron másodszor fordultak a nyilvánossághoz abból a célból, hogy a miskolci közgyűlési pártok az egyetemi keretlétszámok csökkentése miatt - különös tekintettel a közgazdász és a jogi képzésre - a döntés megváltoztatására kérjék a kormányt. „A szocialista sakkmesterek ismét a populista megnyitást választották, de újból rosszat húztak” – fogalmaz a Fidesz frakcióvezetője, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, Kocziszky György, a keretlétszámok közzétételét követően elhangzott nyilatkozatában ugyanis elmondta: az egyetemnek ezen a karán várhatóan nem fog csökkenni az évente 250-300-as hallgatói létszám, mert erre a képzésre eddig is többségében költségtérítéses rendszerben tanulók jelentkeztek. Sőt azzal, hogy igyekeznek alacsonyan tartani a költségtérítéses képzés díját, tekintettel például a fővároshoz képest alacsonyabb megélhetési költségekre, akár még a hallgatói létszám emelkedésére is számítani lehet.

„Az MSZP helyi letéteményesei különféle rosszízű találgatások megfogalmazása közepette kifogásolták azt is, hogy a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának megválasztásáról névszerinti szavazással döntött a közgyűlés” - fogalmaz Kiss János, hozzátéve: "Úgy tűnik, a szocialisták vonzódnak a titkos politikai boszorkánykonyhákhoz, szerintünk viszont semmi kifogásolni való nincs abban, ha ekkora horderejű döntéshez a döntéshozó a nevét adja. Mi sem jellemzi jobban ezt a titkolózási hajlamot az MSZP-frakció környékén, hogy a miskolciak a mai napig sem tudják, hogy az összetöpörödött frakcióban hányan nevezik még magukat szocialistának, és hányan vannak a gyurcsányisták."

Végezetül Simon Gáborék azt is támadták, hogy a színház igazgatóválasztási procedúrája időben megelőzte a teátrum gazdasági társasággá történő átalakítását. "Sajtótájékoztatót tartani cégjogi kérdésekben, nos ez a politikai végelgyengülés legbiztosabb jele. Ráadásul ebben az ügyben is tévednek, mert pontosan a törvényi előírásoknak felelt meg a közgyűlés, amikor zárt ülés keretében előbb igazgatót választott és döntött az egyéb személyi kérdésekről, majd csak ezután változtatta meg nemzeti intézményünk jogi státuszát" -  írja közleményében a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője.

minap.hu