Mint megtudtuk, a geodéziai bemérések, valamint a tervdokumentációk adatai alapján, elkészült egy új, digitális topográfiai térkép, amely az alapját képezheti mindazoknak az építésbiztonsági, vízrendezési, morfogenetikai, mérnökgeológiai, és egyéb térképeknek, amelyekre a komplex rekonstrukció fázisai épülhetnek, s amelyek fontosabb elemeit már idén meg szeretnék valósítani.
Az operatív munkaközösség önkormányzati szakértők, a pincetulajdonosok, egy beruházó cég és két egyetemi kutatócsoport részvételével alakult meg. Tevékenységében közreműködik az a Kozák Miklós vezette, egyetemi csoport is, amely már évek óta kutatja az Avas-éÉszak talajviszonyait. Rendelkezésre bocsátották eddigi vizsgálati anyagaikat, eredményeiket, a földtani felépítésre, a rétegsor stabilitására, veszélyforrásaira, mechanikai és hidrogeológiai adottságaira, valamint káreseteire vonatkozóan. Múlt év őszén megterveztek egy kutató magfúrást is, a Bortanya melletti útszakaszon, a domb lábazati részének feltárása, megismerése céljából. Kidolgozták az általuk szükségesnek ítélt felmérések, és az erre épülő munkafázisok sorát, terveket készítettek a veszélyeztetett útszakaszok vizsgálatára, legkritikusabb szakaszokon. A munkacsoport megszervezte a kapcsolatfelvételt a tulajdonosokkal, pincehasználókkal is, akik segítenek az ingatlanok állapotának felmérésében, fotódokumentációjának összeállításában, valamint az építményekre és a pincékre vonatkozó legfontosabb adatok összegyűjtésében.
Sz. S.