Ugrás a tartalomra

DIGÉP: lekapcsolás után megegyeztek?

Létrehozva
A kilátásba helyezetthez képest ugyan csúszással, de lekapcsolták az áramellátást a DIGÉP ipari parkban tevékenykedő egyik cégnél. Hétfőig fizethetnek, szerződhetnek a cégek. A vállalkozások egy része a polgármestertől remél segítséget. Aztán végül mégis megegyeztek…
Mint arról korábban többször is beszámoltunk január eleje óta tart a huzavona Zaciera Lech, a DIGÉP ipari park tulajdonosi és igazgatói képviselője és a gyártelepen működő több, mint félszáz cégnek egy része közt. Egyik oldalon a több tízmillió forintos tartozásra (ami miatt karácsony után átmenetileg kikapcsolta az ÉMÁSZ az áramot), a közös infrastruktúra biztonságos működtetésére hivatkoznak, a másik oldalon pedig gazdasági erőfölényt, kényszerítést emlegetnek a felek. Az osztatlan közös ingatlan tulajdonosai közgyűlést is tartottak január 18-án, ahol megerősítették szándékukat, hogy nevesítik a tulajdonrészeket, az egyedi közműbekötéshez szükséges szolgalmi jogról azonban elvi egyetértés ellenére elhalasztották a döntést. Pedig az önálló vételezés lehetőségének a kiépítése lenne a vita megoldásának egyik módja…

– Írtunk egy levelet a polgármester úrnak, amelyben arra kérjük, hogy a gyártelepen belüli út közforgalom előtt megnyitott magán útként szerepeljen – közölte érdeklődésünkre Ablonczy Attila, az ipari parkban működő Ablonczy Kft. vezetője. A levelet a cégvezetők közt köröztetik, hogy minél többnek az aláírásával küldhessék majd el Kriza Ákosnak. Ezt azért tartják szükségesnek mivel a közös költségek közé tartozik a portaszolgálat működtetése, márpedig a szerződést nem kötő cégek felé kilátásba lett helyezve az áram lekapcsolása mellett a vízellátást és portaszolgálat korlátozása…

A vezetők közlése szerint a Mi-Metál Kft-nek és az Ablonczy Kft-nek nincs tartozása mégsem kap az ipari parktól január elejétől áramot, most pedig a DIGÉP MSM Kft. jutott hasonló sorsra és az érintettek attól tartanak, hogy további lekapcsolások várhatóak. A többször meghosszabbított tárgyalási határidő lejárta után (legutóbbi január 31-e volt) tehát konkrét korlátozó intézkedés történt.

A DIGÉP MSM Kft. lekapcsolását Zaciera Lech is megerősítette. Az intézkedés oka: nem kötöttek szolgáltatói szerződést január 31-éig.
– Várunk több tízmillió forintot, hogy február 6-áig befolyik és addig meg tudunk állapodni az érintett cégekkel – közölte érdeklődésünkre a lengyel származású üzletember.

Hosszúnak bizonyult a péntek délután és végül megegyezésre jutottak a felek. Érdeklődésünkre Ablonczy Attila is megerősítette a hírt, azonban óvatosan hozzátette, hogy várjuk ki a végét, de legalább a hétfőt, amikor konkretizálódnia kellene a dolgoknak. Azt a hírt nem tudta megerősíteni, hogy a ma lekapcsolt céget visszakapcsolták volna a hálózatra – azonban a DIGÉP-ben minden megtörténhet, de akár az ellenkezője is.

Cs. L.