Pénteken délután 5 órától a BITT Kaposvár vendégeiként lépnek pályára Toma Sándor edző tanítványai. Vasárnap 17 órától hazai környezetben fogadják a Budai XI SE gárdáját. A vasutasok hosszú hónapokon keresztül stabilan őrizték negyedik helyüket, viszont ezt legutóbb át kellett adniuk az egyre jobban belelendülő Újpestnek. Igaz, a fővárosiak is 40 ponttal rendelkeznek, viszont több a hárompontos sikerük.
A mai, kaposvári feladat két ok miatt is embert próbálónak ígérkezik. Nagy kérdés, hogy a hosszú utazás mennyit vesz ki az Albrecht-Miskolci VSC MISI játékosaiból, nem lesznek-e túlságosan görcsösek, merevek. A másik: a Kaposvár jó eséllyel harcol, hogy bekerüljön az első nyolc közé, és tagja legyen a felsőházi rájátszásnak, ezért biztos, hogy minden követ megmozgat a győzelem érdekében.
A kaposváriak számára a képlet egyszerű: ha Pálfy Marianna tanítványai megverik a Miskolc és a TF gárdáját, akkor bejutnak a felsőházi rájátszásba. A BITT formája felfelé ível: a csapat a legutóbbi játéknapon szettet rabolt a Békéscsaba otthonából. A BITT KNRC Kaposvári Egyetem vezetőedzője, Pálfy Marianna azt mondja: a békéscsabai mérkőzésen végre egységes, hajtós társaságot láthatott a közönség a pályán, így nagyon pozitívan áll a hétvégéhez. A kaposváriak az alapszakasz első körében Miskolcon kikaptak 3-1-re.
– A Miskolc régóta együtt van, egységes társaság, de vannak gyenge pontjaik, és bízom benne, hogy megtaláljuk őket – mondta a vezetőedző.
Természetesen ehhez az MVSC-s lányoknak is lesz néhány szavuk. Õk ugyanis szintén arra készülnek, hogy mind a két akadályt sikeresen vegyék.
– A kaposvári találkozó ígérkezik nehezebbnek – latolgatta az esélyeket Toma Sándor, a miskolciak edzője. – Jó csapatról van szó, amelynek tagjai különösen az utóbbi két hónapban nyújtottak nívós teljesítményt, és felkapaszkodtak a táblázaton is. Minket persze csakis a saját sorsunk érdekel, tisztában vagyunk azzal, hogy csak kiváló játékkal, nagyon kevés hibával nyerhetünk. Vasárnap aztán jöhet itthon a másik összecsapás, amelyen nem okozhat gondot a három pont megszerzése.
Az Albrecht-Miskolci VSC MISI – Budai XI SE összecsapásra vasárnap 17 órától kerül sor, a mérkőzésnek a Csokonai utcai vasutas csarnok ad otthont.
D. L.