– Czibrik Attila bíró tárgyalja majd D. János ügyét. Négy tárgyalási nap lett kijelölve, március 14., 21., 28. és április 4-e. Elképzelhető, hogy ítélet is születik a negyedik napon az ügyében – közölte érdeklődésünkre Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.
Elevenítsük fel a történteket! A vádirat szerint a biztonsági kamerákat az adott időre hatástalanította, munkahelyére pedig becsempészte a díszburkolati köveket, amelyekre a biztonsági kazettákban szállított pénzt kicserélte. A cserét csak két nappal később vették észre Budapesten, amikor D. János már Thaiföldön élvezte az életet abban a hitben, hogy biztonságban van, mert a délkelet-ázsiai országgal nincs kiadatási egyezménye hazánknak. Azonban homok került a gépezetbe – állítólag az, hogy lejárt az útlevele, illetve volt munkaadója Thaiföldön is rendelkezik érdekeltséggel és állítólag minden követ megmozgatott ellene – így ő volt az első, akit a thai hatóságok átadtak hazánknak. Azóta is előzetesben ül. Az 560 millió forint lenyúlása miatt – egy ideig ez volt a magyar kriminalisztika rekordja – néhány hete különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolt meg az ügyészség, amiért – amennyiben a bíróság bűnösnek találja – 5-10 év közötti szabadságvesztést szabhat ki rá.
– Semmilyen vallomást nem tett – közölte érdeklődésünkre az ügyészség szóvivője. A pénz nem került meg, a vádlott nem működött együtt a hatóságokkal, tehát enyhítő körülmények nem nagyon jöhetnek szóba, ezért a középértéktől (7,5 év) súlyosabb büntetés kiszabására lehet számítani. Ráadásul az egyik legkeményebb bírót jelölték ki a tárgyalás levezetésére. Czibrik Attila tárgyalta korábban például az olaszliszkai Szögi gyilkosságot, vagy az ózdi kettős gyilkosságot.
Sokan kíváncsiak arra, hogy hová lett az 560 millió forint. Nos, ezt nem csak a hatóságok, de még Lichy József, a vádlott védője sem tudja. Mint érdeklődésünkre elmondta ez a téma nem került szóba beszélgetéseik során. D. János őrzi a titkot.
Cs. L.