Ugrás a tartalomra

Miskolc gondoskodik a megye gyerekeiről

Létrehozva
Sajtóbejárást tartott Zsiga Marcell alpolgármester a Leánykollégiumban annak érdekében, hogy cáfolja a szocialista képviselők állításait. Az alpolgármester bemutatta a sajtó képviselőinek a kihasználatlan, üres szobákat, és megindokolta a Leánykollégium elköltöztetését.
Öt kollégium, 1700 férőhely és mindössze 1000 diák. Az öt intézményből a Központi leánykollégium kihasználtsága a legalacsonyabb, a 40 százalékot sem éri el. Az önkormányzat indoklása szerint ez tenné szükségessé a bezárását, az épületet pedig a tervek szerint irodaházzá alakítanák át.
A racionális működtetés a cél, ezért többek között óvodák összevonását, de akár létszámleépítést is hozhat a takarékosabb költségvetés, amelynek előkészítési szakaszában az önkormányzat részletes számokat egyelőre nem tudott mondani.
A leánykollégium 1966-ban épült. Jelenleg 160 diákot szállásol el. Az önkormányzat szerint sok a kollégiumi férőhely ennyi diákra. Az épület a tervek szerint irodaház lesz. A fejlesztés munkahelyeket, a bérleti díjakból származó bevétel pedig plusz forrást jelenthet a városnak.

Konkrét megállapodás egyelőre nincs, a tárgyalások viszont már megkezdődtek a tervezett átépítésről, amelyet többek között pályázati pénzekből valósítanának meg. De az épület az önkormányzat tulajdonában maradna – hangsúlyozta Zsiga Marcell alpolgármester, reagálva a Mokrai Mihály MSZP-s politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra: miszerint román befektetőknek adná el az önkormányzat az ingatlant. Az ellenzéki képviselő egyébként szokatlan módon megjelent a városháza által újságíróknak szervezett pénteki bejáráson, amelynek során szóváltásba is keveredett az alpolgármesterrel.
– A városnak az a feladata, hogy miskolciak által rájuk ruházott bizalmat megőrizze a város vagyonértékeit megoltalmazza, fejlessze hatékonyan hasznosítsa és éppen ezért olyan munkahelyteremtő beruházást szeretnénk itt magvalósítani a jövőben, amelynek keretében az ingatlan természetesen Miskolc város tulajdonában marad – mondta el Zsiga Marcell.

zsiga_marcell_kozponti_120203_mitv.jpg

Ésszerűen, gazdaságosan, magasabb színvonalon szeretnék a kollégiumokat üzemeltetni, tette hozzá az alpolgármester. Hazugságnak nevezte a szocialisták sajtótájékoztatóján elhangzottakat, mivel állítása szerint már az előző városvezetés is tervezte a kollégiumok összevonását. Miskolc új vezetése megígérte, hogy munkahelyeket fog teremteni, ebben segíthet egy modern irodaház. A beruházás tervéről a későbbiekre ígért tájékoztatást az alpolgármester, mert a jelenlegi városvezetés csak akkor áll a miskolciak és a nyilvánosság elé, ha konkrét információkat tud nyújtani az ügyben.
Az alpolgármester emlékeztetett: a miskolci pedagógustársadalom régi kívánsága volt az Oktatási kerekasztal létrehozása és működtetése. A szocialisták ezt nem hozták létre, de Kriza Ákos fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy ilyen városi, pedagógusszakmai fórum, ami csütörtökön hivatalosan is megkezdte működését.

Kiss Gábor, Miskolc MJV Humán Főosztály vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Miskolcon 5 kollégium van, amiből a Központi Leánykollégium kihasználtsága a legalacsonyabb, nem éri el a 40 százalékot. A két óvoda kapcsán elmondta: bezárásuk soha föl sem merült még tervezés szintjén sem. Elmondta azt is: a szakképzési rendszer átalakítás előtt áll, ami nem egyenlő az oktatási intézmények bezárásával.  Kiss Gábor arra kérte a rémhírterjesztőket, hogy mielőtt beszélnek, keressék meg őt.
minap.hu