Ugrás a tartalomra

Négy évszak az Erkelben

Létrehozva
Mócz Ferenc, az Egerssy Béni-Erkel Ferenc Zeneiskolák igazgatója elmondta, az Erkel Ferenc Zeneiskolában több mint egy évtizede hagyomány már, hogy a magyar kultúra napja alkalmából kiállítás nyílik – általában az ünnepnap után, akkor még rendre féléves vizsgák zajlanak az intézmény nagytermében, ami alkalmas erre a feladatra is. A kiállításon mindig egy társművészet mutatkozik be, jelezvén, hogy a művészeti ágak között van átjárás, azok összefonódnak.
– Egy ilyen fajta tárlat megrendezése egy Erkel Ferencről, a himnuszunk megzenésítőjéről elnevezett intézménynek hitünk szerint kötelessége is – hangoztatta Mócz Ferenc.

barna_lacy_kiallitas_120202_ja_14.jpg

Kákóczki András, a polgármesteri hivatal Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztályának vezetője méltatta Barna László, vagyis ahogy legtöbben ismerik, Barna Laczy munkásságát. Mint mondta, azt szereti leginkább Barna Laczy művészetében, hogy bemutatja az alkotót, az embert, és azt a többet is, ami az embert alkotóvá teszi.
– A művész másképp lát, mint mi. Barna Laczy fotóit azért szeretem mert rájuk nézve egyből látom azt a bizonyos másképp látást – mondta Kákóczki András.

barna_lacy_kiallitas_120202_ja_15.jpg

A kiállítás megnyitót a zeneiskola tanárainak rövid hangversenye zárta keretbe. A megnyitót megelőző blokkban Balogh Orsolya fuvolán játszotta Vivaldi Négy évszakából a tél egy részletét, majd Ácsi Gyuláné a Tavasz tételből játszott egy részletet (zongorán Pónya Ferencné kísért). A megnyitó végén Pataki Gábor énekelt magyar népdalokat.

Preview Image


Barna Laczy Négy évszak című kiállítása az Erkel Ferenc Zeneiskolában február 25-ig tekinthető meg.

Tajthy Ákos

Fotó: Juhász Ákos