A polgármesteri hivatal kérésére a Borsod Volán Búza téri állomásán meghosszabbították a váróterem nyitva tartását, a MÁV Zrt.-nél pedig szintén döntés született a vasúti várótermek – átmenetileg ugyan, de – éjszakai nyitva tartásáról. Éjféltől tehát a vasútállomások, pályaudvarok várótermei nyitva tartanak, a cég Biztonsági Igazgatósága ugyanakkor intézkedett a visszatérő biztonsági ellenőrzéseiről és felügyeletéről is.
A Bűnmegelőzési Centrum Megyei Polgárőr Szövetsége karitatív szolgálatot is ellát. A nehezen megközelíthető helyekre ingyenesen szállítanak ebédet, élelmiszert. Szükség esetén orvos, védőnő eljutását is biztosítják hólánccal felszerelt terepjárójukkal. Segítséget kérni, érdeklődni a 06-30/436-72-03-as telefonszámon lehet.
A Magyar Szocialista Párt Miskolcon a Corvin utca 9. szám alatt forró teával, fűtött helyiséggel éjjel-nappal fogadja a hajlék nélkül élőket, a fagyoskodó, tüzelőre költeni nem tudó, bajba jutott embertársainkat – áll a párt ma kiadott közleményében.
A Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat részéről Váradi Gábor elnök arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a hidegre való tekintettel megnyitják a Baross Gábor utca 13-15. szám alatt található irodájukat, ami így reggel nyolc órától este nyolcig nappali melegedőként használható. Mint az elnök elmondta, amennyiben szükség van rá, a szolgáltatóval egyeztetve éjszakára is igénybe lehet majd venni a melegedőt.
minap.hu