Ugrás a tartalomra

Orbán: nagy próba előtt áll az ország

Létrehozva
Nagy próba előtt áll az ország a miniszterelnök szerint a rendkívüli hideg idő miatt.
Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, "az ország egy nagy próba előtt áll: mennyire tudunk figyelmesek lenni, és életet menteni, ha hajléktalanokról, ha idősekről, ha egyedülálló emberekről van szó".
A kormányfő azt üzente a hajléktalanoknak: ne reménykedjenek, a kalyibákban, a sufnikban nem fogják tudni élve megúszni a következő néhány nap fagyhullámát, ezért arra kérte őket, hogy ha mód van rá, mindenképpen menjenek be a "túlélési pontokra", a fedett helyekre.

Felidézte, ősszel arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy mire megjön a hideg, addigra Budapesten és általában az országban olyan állapotban kell lenniük a kormányzat befolyása alatt álló intézményeknek, hogy egyetlen ember sem kerülhet bajba, fagyhat meg azért, mert nincs meleg hely, ahol túlélhetné a nehéz helyzetet. "Ezt meg is oldottuk" - mondta.
"A túlélés lehetősége ma nyitva áll, van annyi helyünk, amennyi hajléktalan van ma Budapesten és környékén" - jelezte.

MTI