Ugrás a tartalomra

Drámai csatában vasutas vereség

Létrehozva
Azt előzetesen is sejteni lehetett, hogy rettenetesen kemény csatavár a miskolci röplabdás hölgyekre Kaposvárott. Így is történt: az első nyolcba kerülésért harcoló hazaiak drámai, ötjátszmás csatában nyertek az Albrecht-Miskolci VSC MISI ellen.
A somogyi alakulat a rájátszásban az első nyolc közé kerülésért harcol, és ez a tény hatalmas energiákat ad nekik. Mindezt az utóbbi hetek mérkőzéseinek tapasztalataiból lehetett leszűrni. Így az is világossá vált, hogy a miskolciaknak kifejezetten extra teljesítménnyel lehetnek győzelmi esélyeik.

Toma edző az összeállításban egy változást hajtott végre: Oláh Csilla a kispadra került, ennek az oka: a héten iskolai elfoglaltság miatt nem tudta látogatni az edzéseket. Mindez nem okozott zavart, ugyanis a vendégek nagyszerűen szedték össze a labdákat a mezőnyben, támadásaikat pedig sikeresen fejezték be. Különösen Szabó Barbara és Kovács Edina volt elemében, őket nem tudták tartani a kaposváriak.

A folytatásban is hasonló menetrend érvényesült. A vasutasok jól kezdtek és tekintélyesnek nevezhető előnyre (7-3) tettek szert. A vendégek kifejezetten jól nyitottak és ütéseik is a helyükön voltak. Fegyelmezetten és egységesen röplabdázott az MVSC, az előnyt pedig fokozatosan sikerült növelni. 14-5-ös állásnál mg sem fordult senki fejében, hogy később még akár baj is lehet. Nem is lett, a második játszma is a vendégek zsákmánya lett.

A harmadikban aztán teljesen érthetetlenül és váratlanul nagy fordulat következett be. Tízig nem volt gond, ugyanis fej-fej mellett haladtak a csapatok. Utána viszont a kaposváriak produkáltak egy 7-1-es rohamot, és erre nem volt válasz a miskolciak részéről. Az elveszített játszma tapasztalatait nem nagyon tudta feldolgozni az MVSC, és erre ráment a negyedik szett is. A Kaposvár 4-5 pontos vezetést szerzett, ezt őrizgette biztosan. A döntő játszmában hatalmas küzdelem bontakozott ki. Itt egyik fél sem tudott jelentős előnyt kicsikarni, felváltva születtek a pontok. A somogyi alakulat mindent kiadott magából, és végül hozta a számára roppant értékes győzelmet.

A miskolciak ezzel továbbra is a táblázat ötödik helyén maradtak, hátrányuk négy pontra nőtt az Újpesttel szemben, ezt pedig képtelenség ledolgozni, hiszen az alapszakaszból egyetlen mérkőzés van hátra. Ezen a vasutasok vasárnap 17 órától hazai környezetben lépnek pályára, ellenfelük a Budai XI SE lesz.

Eredmény: BITT Kaposvár – Albrecht-Miskolci VSC MISI 3-2 (-20, -17, 16, 17, 13). Kaposvár, 250 néző. Vezette: Horváth, Mezőfi.
MVSC: Leidgeb, Csarkó, Szajkó, Kovács E., Rédei, Szabó B. Csere: Nagy Zs. (liberó), Oláh, Kiss, Sitkey.

Toma Sándor: - Az első és második játszmában olajozottan működött a csapat gépezete, kézben tartottuk az irányítást. Meg sem fordult a fejemben, hogy nagy fordulat következhet be. Sajnos, a harmadik játszmában bizonytalanná váltunk, egyre több hibát vétettünk, ráadásul érződött, hogy a hazaiak rettenetesen akarják a győzelmet. Fel is őröltek minket, jobb eredményt vártam.

Doros László