Ugrás a tartalomra

Pannon-tenger: tervezzünk logót a múzeumnak!

Létrehozva
A tervek szerint ősszel nyílhat meg a Pannon-tenger Múzeum. Az új intézmény pályázatot hirdet logójának megtervezésére négy – kisiskolás (6-10 éves), általános iskolás (11-14 éves), középiskolás és felnőtt – kategóriában.
Korábban Szolyák Péter, őstörténész elmondta, szórakoztató, ismeretterjesztő természetrajzi múzeumot szeretnének létrehozni, amely minden korosztálynak igyekszik maradandó élményt nyújtani. Ezzel a céllal összecseng az a döntés, hogy a látogatókkal közösen terveznék meg a Pannon-tenger Múzeum logóját.

A nyertes és gazdagon díjazott pályamunkákat a tervek szerint vagy egy az egyben használják fel, vagy a jó ötleteket, motívumokat emelik majd át a Pannon-tenger Múzeumának végleges logójába. Szabadon válogatva a múzeum kiállítást is rendez a tervekből, melynek megnyitóján, ünnepélyes keretek között, adják át a díjakat.

pannon_tenger_120124_ja_1.jpg

A pályázatok díjazása:
I. kategória:
1. Díj: Ingyenes családi múzeumi belépő a 2012-es évre BAZ megye egész területére,
    rajzeszköz csomag (színes ceruza, festék és gyurmakészlet), ajándék mocsárciprus
    díszdobozban
2. Díj: A nyitást követő két hétben a nyertes 3 fővel együtt korlátlanul és ingyenesen
    látogathatja a PTM kiállításait, ajándék mocsárciprus díszdobozban
3. Díj: fatörzs torta, ajándék mocsárciprus díszdobozban
II. kategória:
1. Díj: Ingyenes családi múzeumi belépő a 2012-es évre BAZ megye egész területére, 10 e. Ft
   sporteszköz vásárlási utalvány, ajándék mocsárciprus díszdobozban
2. Díj: A nyitást követő két hétben a nyertes 3 fővel együtt korlátlanul és ingyenesen
    látogathatja a PTM kiállításait, ajándék mocsárciprus díszdobozban
3. Díj: fatörzs torta, ajándék mocsárciprus díszdobozban
III. kategória:
1. Díj: Ingyenes családi múzeumi belépő a 2012-es évre BAZ megye egész területére,
    15 e. Ft-os könyvvásárlási utalvány, ajándék mocsárciprus díszdobozban
2. Díj: A nyitást követő két hétben a nyertes 3 fővel együtt korlátlanul és ingyenesen
    látogathatja a PTM kiállításait, ajándék mocsárciprus díszdobozban
3. Díj: fatörzs torta, ajándék mocsárciprus díszdobozban
IV. kategória:
1. Díj: Ingyenes családi múzeumi belépő a 2012-es évre a megye területére, 25 e. Ft-os
    könyvvásárlási utalvány, ajándék mocsárciprus díszdobozban.
2. Díj: A nyitást követő két hétben a nyertes 3 fővel együtt korlátlanul és ingyenesen
    látogathatja a PTM kiállításait, ajándék mocsárciprus díszdobozban
3. Díj: fatörzs torta, ajándék mocsárciprus díszdobozban

Szempontok, melyeket a tervezéskor figyelembe vehetnek:

1. Földtörténeti kor: Miocén (23-5,5 millió év).
2. A bükkábrányi mocsárciprusok előkerülésének éve: 2007.
3. Múzeummegnyitás (alapítás) éve: 2012.
4. Kiállítás: földtörténeti, őslénytani, természetrajzi témák.
5. A kiállítás alappillérei:
a) A bükkábrányi ősfák (mocsárciprusok)
b) A rudabányai Rudapithecus hungaricus ősmajom és az őslénytani lelőhely felső-miocén kori emlékei
c) A Kárpátok ásványai: Az új múzeumépületben kap állandó helyet a több mint 19000 tételt tartalmazó, és ezáltal az ország leggazdagabb ásványgyűjteményéből rendezett kiállítás is.
6. A Pannon-tenger, majd Pannon-tó változásai.
7. A vulkanizmus meghatározó szerepe a Kárpát-medence kialakulásában.
8. A múzeum nem csupán kiállítóhelyként kíván működni a megnyitást követően, hanem be
    kívánunk kapcsolódni az alapszintű földtörténeti-őslénytani kutatásba.

pannon_tenger_120124_ja_8_a.jpg


A pályamunkákat postán vagy e-mailben a Herman Ottó Múzeum címére (3529 Miskolc, Görgey Artúr út 29.) vagy e-mailben a szolyakpeter@hermuz.hu címre kell beküldeni március 31-éig, vagy személyesen is átadhatók a múzeum nyitva tartási idejében Novák Ilonának.
A borítékra vagy e-mailnél a tárgysorba írják fel a „PTM-logó” jeligét és a kategóriát, valamint adják meg elérhetőségüket (lakcím, iskola neve, telefonszám, e-mail).
További információ a, ille www.pannontenger.hu oldalon olvasható.

Tajthy Á.