Ugrás a tartalomra

Taní-tani: idén több gyakorlat

Létrehozva
Hagyományos, országos szakmai fórumnak adott helyet idén is a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Az 5. alkalommal megrendezett Taní-tani konferencia középpontjában a szükség és a remény, a hátrányos helyzetű oktatási intézmények álltak, és ezúttal újdonsággal is várták a szervezők az eseményre érkezőket.
A pedagógus-társadalom kiemelt fórumára idén is az ország minden pontjából érkeztek oktatási szakemberek, gyakorló oktatók. Illésné Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja a konferencia megnyitóján hangsúlyozta változatos szakmai programokkal készültek a szervezők.

– Iskolát naggyá tanárai és diákjai tehetnek. A fő kérdés pedig az, hogyan lehet ezt megyénkben megtenni. Nehéz helyzetben vagyunk, sok a halmozottan hátrányos helyzetű, korlátozott nyelvi kóddal bíró gyermek. A rendezvény témája túlmutat intézményünkön, rajtunk. Ez társadalmi probléma – mutatott rá a dékán. Kiemelte, fontos a konferencia, hiszen olyan szakmai, szellemi bázist hoz létre évről évre, amelyben lehetőséget nyílik a szakmai tapasztalatszerzésre is.

– Nincs idő elméleti síkon gondolkodni, most már tenni kell valamit – hangsúlyozta Illésné Kovács Mária, utalva ezzel arra, hogy az idei Taní-tani programjában szerepet kapott a gyakorlat is.

Ugrai János
, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Tanárképző Intézetének egyetemi docense az esemény kapcsán elmondta, mindig kettős cél érdekében jön létre a konferencia. Az intézetnél szeretnék, ha évről-évre létrejönne egy országos nevelési konferencia, amely hazánk szakembereit egy helyre csalogatják. Ötödik alkalommal sikerült ez idén. Fontos ezen túl, hogy minden évben önálló arculatot, karaktert dolgozzanak ki, amely egy aktuális társadalmi problémával foglalkozik.

oktatasi_konferencia_120203_ja_6.jpg

– Idén az eddigieknél nagyobb számban érkeztek oktatók, szakemberek az ország minden tájáról. A mai konferencián hozzávetőleg 16a fő vesz részt, többek között Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből és természetesen Miskolcról és a megyéből. Idén is van természetesen egy központi témánk, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási intézményeinek kitörési lehetőségeit vizsgáljuk majd meg – hangsúlyozta Ugrai János. Hozzátetette, a szakmai fórum egyik nagy haszna a párbeszédek, a közös gondolkodás mellett a sokoldalú kapcsolatépítés. Mint mondta, a témában érintettek, a problémával küzdő oktatóknak számára szerettek volna lehetőséget biztosítani, hogy kialakítsák kapcsolatrendszerüket. Legyen kihez fordulniuk optimizmusért, ötletekért, segítségért.

Az 5. Taní-tani konferencián Knausz Imre, a Tanárképző Intézet igazgatója köszöntötte a szakembereket. Hangsúlyozta, idén több tartalmat adtak a fórumnak, hiszen a hagyományos elméleti-tudományos szekciók mellett teret adnak a gyakorló pedagógusok tanácskozásának is.

Olyan iskolák aktív pedagógusait látják vendégül a konferencián, amelyek vagy átestek már egy sikeres, átfogó innováción, vagy – súlyos problémáikat tapasztalva – a közeljövőben terveznek hasonlót. A kerekasztal-beszélgetésen lehetőség nyílik a konkrétumokról beszélni. Félelmekről, megoldási lehetőségekről, ötletekről. A beszélgetés előtt Kállai Ernő, a nemzetiségi és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa tartott előadást, melyben ő is hangsúlyt fektetett az integráció jelentőségére. Kállai Ernő, aki az Eszterházy Károly Főiskolán, tanszékvezetőként és főiskolai tanárként is dolgozik, kifejtette: a hátrányos helyzetű gyerekeknek minél hamarabb óvodába kell kerülniük, hogy felnőttként ne kerüljenek ellentétbe a társadalom más tagjaival.

– Magyarországon jelentős társadalmi és gazdasági nehézségekkel kell szembenéznünk. Minél korábban el kell kezdeni a társadalmi integrációs programot, hogy a hátrány ledolgozható legyen – emelte ki. Hozzátette, az oktatás hosszú távú befektetés, de ha az alapoknál kezdjük, biztosan szilárd társadalom jön létre.

Kiss J.

Fotó: Juhász Á.