Történt, hogy hiába várták a Sárospatak együttesét, a zempléniek nem érkeztek meg. Csak egy telefonos értesítés jött tőlük, amelyben azt közölték a versenybizottsággal, hogy a rossz útviszonyok miatt nem tudnak a borsodi megyeszékhelyre utazni.Akadtak persze, akik azonnal emlegetni kezdték a péntek délutáni, első középdöntős napi eredményeket: akkor a Sárospatak három vereséget szenvedett, és gyakorlatilag elveszítette továbbjutási esélyét. De ne legyünk rosszmájúak, fogadjuk el a valósnak tűnő indokot, hiszen a téliesre fordult időjárás, a nagy havazás éppen a szerencsi országúton okozott jelentős galibát, és teljességgel hihető, hogy képtelenség volt elindulni. Ennek az lett a következménye, hogy az ellenfelek mérkőzés nélkül, 3-0-s gólkülönbséggel jutottak a pontokhoz.
A vasárnapi fellépés sem hozott sikert a Kazincbarcikai SC legénységének, első
mérkőzésén azonnal 6-4 arányú vereséget szenvedett a Sajóbábony gárdájától.- Igaz, hogy a közeli napokban megrendezett szerencsi tornát megnyertük, de most több labdarúgót pihentettünk – vázolta a körülményeket Szabó János vezető edző. – Elsősorban a fiatalok jutottak szóhoz, pillér nélkül azonban egy ház sem állhat meg tartósan a lábain. Semmi gond, nekünk nem erre a tornára kellett kihegyezni a formát, három hét múlva kezdődik a tavaszi idény, akkor kell bizonyítani.
A szakvezető azt is elmondta, hogy várhatóan szerződtetik a kolumbiai Daniel Gomezt, aki Veszprémből kölcsönbe kerül a kék-sárgákhoz. A bal lábas csatár jó benyomást tett a szakmai vezetésre. Elképzelhető, hogy két diósgyőri, Illés Richárd és Szabó Péter is Kazincbarcikán folytatja, a két labdarúgó sorsa a héten dől el.
Szerették volna megszerezni Bacsa Patrikot is, azonban ez az ügy nem jutott el a tárgyalásig.
A vasárnap délelőtti csoportmérkőzéseken egy darabig a levegőben lógott a nagy meglepetés! A Bükkábrány ugyanis Lénárt László góljával megszerezte a vezetést a jóval esélyesebb Putnok ellen. Monyók Péter szabadrúgásból egyenlített, aztán viszont egy cseles szabadrúgás után Lénárt újból a Bükkábrány gárdáját juttatta előnyhöz. Nem örülhettek sokáig, mert Mészáros Balázs egalizálta az állást.
A folytatásban már csak egy csapat maradt a pályán, a Putnok labdarúgói közül Monyók két, Boczki és Ullrich egy-egy találattal iratkozott fel a góllövőlistára. Így elmaradt a csoda, érvényesült a papírforma, hiszen a Putnok az elmúlt években rendre meghatározó szerepet játszott a Borosi emléktornán.
Érdekes, hogy mindkét elődöntő csak a büntetőrúgások után dőlt el! Ebben a Putnok, és a Bükkábrány játékosai céloztak jobban, így készülhettek a fináléra, a délelőtti egymás elleni csata után ismét összemérhették erejüket. A bronzmérkőzést simán hozta a Mezőkövesd, az Aszaló nem is tudott jelentős ellenállást kifejteni.
A döntőben hatalmasat borult a papírforma! A Putnok egymás után kapta a gólokat, a lelkes és nagy akarással játszó Bükkábrány ötig meg sem állt. Lénárt, Titkó, Botos, Balogh és Vígh góljára Zimányi válaszolt, majd ismét a Bükkábrány következett. Még a kapus Bukta is feliratkozott, miután átdobta a labdát a ketrecéből messze kint álló kollégája feje fölött. A vége 9-3, erre senki nem gondolt volna előzetesen! A Bükkábrány korábban még soha nem nyerte meg ezt a téli teremtornát, most futsal játékosainak köszönhetően nagy bravúrt vitt véghez!
Vasárnapi eredmények: Sajóbábony – Kazincbarcika 6-4. Felsőzsolca – Sárospatak 3-0, mérkőzés nélkül. Putnok – Bükkábrány 6-2. Sárospatak – Sajóbábony 0-3, mérkőzés nélkül. Kazincbarcika – Putnok 5-2. Bükkábrány – Felsőzsolca 2-0.
Első elődöntő: Aszaló-Bükkábrány 3-3, büntetőkkel 3-4. Második elődöntő: Mezőkövesd – Putnok 2-2, büntetőkkel 1-3.
Mérkőzés a harmadik helyért: Mezőkövesd – Aszaló 8-2. Döntő: Bükkábrány – Putnok 9-3. Gólszerzők: Lénárt (3), Bukta (2), Titkó, Botos, Balogh, Vígh, illetve Zimányi (2), Roza.
A Borosi kupa legjobb kapusa Lövei Lajos (Aszaló), legjobb mezőnyjátékosa Monyók Péter (Putnok) lett, míg a gólkirályi címet Bogdány Csaba (Mezőkövesd) érdemelte ki, aki 14 gólt szerzett.
D. L.
Fotó: Juhász Á.