Ugrás a tartalomra

Malév-csőd: kiknek jár kártérítés?

Létrehozva
A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója szerint a Malév repülőgépeinek leállása járattörlés, és nem előre nem látható (vis maior) eset, ezért a repülőjeggyel rendelkezőknek kártérítés jár és nem csak a repülőjegyért, hanem, ha bizonyítani tudják az okozati összefüggést, akkor más károkért is.
Nagy József az MTI-nek vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a kárért a jegyértékesítő felel. A szakértő emlékeztetett arra, hogy mintegy 75 ezer Malév repülőjegyet adtak el, s még  októberben is utaztak volna, így a lehetséges nagy számú panasz miatt ajánlja fel az egyesület a segítségét.

A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület úgy ítéli meg, hogy a kormányrendelet és a már lejárt számlák előrevetítették a Malév leállását, ezért nem lehet szó vis maior esetről, amikor a légitársaságnak nem kell kártérítést fizetnie. A Malév repülőgépet a Tel Aviv-i repülőtéren lejárt tartozás miatt tartották vissza, ez is bizonyíték arra, hogy számítani lehetett az üzemelés megszüntetésére.

A január 31-én kihirdetett, a Malév járatainak leállása miatt beálló válsághelyzet kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedésekről szóló kormányrendelet az utasok megsegítésére csak korlátozott körnek nyújt megoldást, mondta Nagy József. A fogyasztóvédelmi egyesület kifogásolja az utastájékoztatást is, mert kérdéses, hogy ebben a helyzetben a Malév az elvárható módon járt-e el. Azt a szakértő hozzátette, emiatt nem jár senkinek sem kártérítés.

MTI