Ugrás a tartalomra

Extrém hideg – sokan kérnek segítséget

Létrehozva
Senki sem fagyott meg az utcákon az elmúlt hétvégén Miskolcon, köszönhetően annak a széleskörű összefogásnak, mely a városban létrejött. A hajléktalanszállók, melegedők szolgáltatásaira nagy igény mutatkozott, mind, mind telt házzal működtek, ezért az elkövetkező napokban is marad mindenhol a rendkívüli ügyelet. A népkonyhákon naponta több száz étel meleg ételt osztanak, a teajáratokon pedig forró itallal, zsíros-kenyérrel várják a rászorulókat.
Duberné Dunaveczki Éva, a megyei Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának a vezetője elmondta: nappali melegedőt 170 embernek tudnak biztosítani, éjszakai szállást pedig mintegy 150 főnek. A téli hidegben általában teljes kihasználtsággal működnek, de senkit nem küldenek el, akinek menedékre van szüksége.
– Ha kell, biztosítunk pótférőhelyeket, most komoly segítséget jelentett, hogy több civil szervezet is megnyitotta irodáit a nagy hidegben, a hajléktalanok számára – mondta el az intézményvezető. A hétvégén rendkívüli ügyeletet tartottak, csaknem tíz munkatársuk állt készenlétben, hogy segítséget nyújtson, ha kell. Utcai gondozószolgálatuk együttműködött a rendőrséggel, hogy felkutassák, és szükség esetén életmentő segítséget nyújtsanak azoknak, akik a rendkívüli hidegben is az utcán éjszakáztak. A népkonyhán naponta 200 adag meleg étellel várták a rászorulókat, a teajáratok a megszokott útvonalakon közlekedtek. – Rengeteg hívást kaptunk a krízisvonalon olyanoktól is, akik nem hajléktalanok, de nem tudnak gondoskodni a fűtésről, élelmiszerről – még egy emődi tanyáról is kértek segítséget – mondta el Duberné Dunaveczki Éva, hangsúlyozva: örülnek neki, hogy egyetlen fagyásos, kihűléses halálesetre sem került sor az extrém hideg miatt Miskolcon, az elkövetkező napokban is folytatják az erőfeszítéseket, a fokozott ügyeletet.

roma-nappalimelegedo-120206ml_1.jpg

Átmeneti szállást működtet a hajléktalanok számára Miskolcon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. Kocsenga Anton intézményvezető elmondása szerint 50 férőhelyre van engedélyük, de ők sem küldenek el senkit, a hétvégén is több pótmatracot beállítottak. Hétköznap 150 adag meleg ételt osztanak szét, és délután négy órától az ő teajáratuk is útnak indul. Kocsenga Anton elmondta, egyre nagyobb igény mutatkozik az ingyenes élelem iránt, az alkalmanként kiosztott, fél liter forró tea sok esetben szó szerint életet ment.

Az elmúlt napokban egyebek mellett a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat is megnyitotta irodáját a fagyoskodók előtt, akiknek a Vöröskereszt jóvoltából forró teát is tudnak adni. Váradi Gábor elnök elmondta, folyamatosan 8-10 önkéntesük van készenlétben hogy segítsen, és szóval tartsa, tanácsokkal lássa el a betérő hajléktalanokat. – Körülbelül húszan férnek be, ez a létszám általában meg is van. Próbálok a számukra matracokat, élelmiszert, takarókat is szerezni a segélyszervezetektől, mi ugyanis csak korlátozott számú ülőalkalmatossággal rendelkezünk – nyilatkozta Váradi Gábor, elmondva: örömére szolgál, milyen széles körű összefogás bontakozott ki a rászorulók megsegítésére, a rendkívüli hidegben.

roma-nappalimelegedo-120206ml_7.jpg

Beszámoltunk róla, a nagy hideg alatt, a fentieken túl hosszabb ideig tart nyitva a polgármesteri hivatal kérésére a Borsod Volán Zrt. Búza téren található váróterme, és a MÁV is megnyitotta átmenetileg várótermét éjszakára a hajlék nélkül maradtak számára.  

Sz. S.