Hetvenkét óra alatt játszottak a Miskolci Jegesmedvék két mérkőzést, közben utaztak 1300 kilométert, két éjszakát töltöttek buszon, és mégis két óriási győzelmet tudhatnak maguk mögött a Csíkszereda csapata ellen, amellyel kiegyenlítette, majd megnyerte a csapat a párharcot, és ezzel bejutott a döntőbe, ahol a Dab-Docler vár rá. A csapat hétfőn két óra után érkezett meg a Jégcsarnok parkolójába, ahol a családtagok, szurkolók várták őket.
Budai Krisztián kapuja a két utolsó mérkőzésen bevehetetlennek bizonyult, de azt mondja, ez elsősorban a csapat győzelme, mindenki óriási teljesítményt nyújtott az utolsó három mérkőzésen, ennek tudható be, hogy ő is ilyen remek teljesítményt tudott nyújtani. A hálóőr szerint a legnagyobb dolgot azzal hajtották végre, hogy két vesztes mérkőzés után, a harmadikon kétgólos hátrányból fel tudtak állni, és ezzel bebizonyították, hogy van tartásuk. Most pedig már a cél a döntő megnyerése, nem szeretnének megelégedni az ezüsttel.

Egri István, a sportegyesület elnöke azt mondja, azzal, hogy a csapat bekerült a négy közé teljesítette azt az eredményt, amit elvártak tőle, így a döntőbe jutásért már idegesség nélkül játszottak, úgy érezte, ez már a hab a tortán. Most viszont mindannyian úgy érzik, hogy, ha lúd, akkor legyen kövér. Ha már sikerült a Csíkszeredát megverni, akkor miért ne lehetne a Dabot is, ha pedig sikerül olyan mérkőzéseket játszani a dunaújvárosiakkal, mint a döntőbe jutásért, akkor már elégedett lehet. A döntőbe jutás sportértéke azért is kiemelkedő, mert tudni lehet, hogy a miskolci szakosztályok nem bővelkednek anyagiakban, így ez a szív és az akarat diadala volt. A csodák a mesékben vannak, de néha a sportban is előfordul, hogy találkozunk csodákkal, – amellett, hogy a befektetett munka hozza meg a gyümölcsét – tette hozzá a klubelnök.
A miskolciak hétfő 18 óráig kaptak haladékot, hogy a Dabbal egyeztessenek a döntő lebonyolításáról, ezt megpróbálják úgy szervezni, ahogy a csapatoknak, a szurkolóknak és a közvetítő tévécsatornának is jó. Az bizonyos, hogy a Dúnaújvárosé a pályaelőny, mivel előrébb végzett az alapszakaszban, tehát a Macik idegenben kezdenek majd, az még kérdéses, hogy milyen váltásban játsszák a mérkőzéseket. Az első mérkőzés időpontja szinte biztos, hogy február 15-e, szerda lesz, 27-ig pedig le kell bonyolítani a döntő összes mérkőzését, mert utána kupa playoff következik, majd az OB1. De jó hír még, hogy a kitűnő szerepléssel a Miskolci jegesmedvék a kupadöntőbe jutását is kiharcolták, benn vannak a négy között úgy, hogy nem kell selejtezőt játszaniuk.
A parkolóban zengett a „szép volt fiúk”, az öltözőben pedig az „itt a fiesta”.

minap.hu
fotó: Juhász Á.