Ugrás a tartalomra

ÁTI DEPO: új raktár, új munkahelyek

Létrehozva
Átadták kedden az ÁTI DEPO Zrt. új raktárépületét a cég Miskolc Regionális Logisztikai Központjában. A közel 800 millió forintos fejlesztés az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Vojdyla Judit, a cég depóigazgatója elmondta, a fejlesztés keretében egy 5900 négyzetméter alapterületű, 9 méteres belmagasságú, előre gyártott vasbeton vázas logisztikai raktárépület létesült, és telepítették a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát is. Mint mondta, az új csarnok minden Európai Uniós előírásnak megfelel, minden típusú kamiont tudnak fogadni. A raktár széles folyosós állványrendszere közel 8.500 raklap tárolására alkalmas.

Mint mondta, a munkák tavaly június 30-án kezdődtek az alapkőletétellel, és nagyon rövid idő alatt, alig több mint hat hónap alatt elkészültek vele. Hozzátette, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is azt mutatták a piackutatások, hogy erre a fejlesztésre szükség van.

ati_depo_120207_ta_6.jpg

– A beruházást megelőzően múlt évben 20, a fejlesztéssel pedig tovább 8 új munkahelyet teremtettünk, és terveink szerint további fejlesztésekkel további új munkalehetőséget is teremtünk Miskolcon – hangsúlyozta Vojdyla Judit.

John Smith a cég elnöke elmondta, a beruházás körülbelül 800 millió forintba került melyhez több száz millió forintnyi támogatást nyertek. Hozzátette, vállalatuk országos hálózattal rendelkezik hazánkban és a Miskolci a legsikeresebben működő telephelyük, valamint reményét fejezte ki, hogy ez a sikeresség a jövőben még tovább növelhető.

Kriza Ákos polgármester a megnyitón elmondta, kiemelt jelentőségű minden olyan beruházás Miskolcon, ami munkahelyet teremt, hiszen a munka, a munkalehetőség a kulcsa annak, hogy kilábalhassunk a jelenlegi nehéz helyzetből. A polgármester támogatásáról biztosított minden olyan céget mely – az ÁTI DEPO Zrt.-hez hasonlóan – fejleszt, előre menekül és ezáltal a gazdaságot gyorsítani tudja.

– A tavalyi év során több mint 10 milliárd forintos Európai Uniós támogatás érkezett Miskolcra az Új Széchenyi terv keretein belül, ez nagyon jelentős összeg, melyet a vállalkozások fejlesztésekre fordíthattak. Hiszem, hogy az ilyen nehéz helyzetekből csak úgy lehet kilábalni, ha előremenekülünk. Azok a cégek, melyek mernek fejleszteni, ezt teszik, és ezt teszi Miskolc is, előremenekül, a jövőbeli boldogulásunk érdekében – hangsúlyozta Kriza Ákos.

ati_depo_120207_ta_2.jpg

Az ünnepség végén John Smith és Kriza Ákos a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadta a csarnokot, ahol holnaptól már indul a munka a csarnok feltöltésével – egy hónapig még próbaüzemben, de azt követően már élesben is.

Tajthy Ákos