– Azért döntöttem a DVTK mellett, mert tetszettek a klubvezetők által felvázolt tervek – mondta a beleki edzőtáborba való indulás előtt Fernando. – Amikor megkerestek, elkezdtem mérlegelni, felsorakoztatni az érveket pro és kontra, aztán gyorsan meg is egyeztünk a klubbal. Azt szeretném, ha tovább fejlődne a Diósgyőr, feljebb lépnénk a tabellán, és ehhez én is hozzá tudnám tenni a magamét – mondta a Real Madridban Raúllal is együtt játszó spanyol.

Cristiano Ronaldo mellett a Málaga csapatkapitányaként a Real Madrid ellen idegenben 7-0-ra elveszített mérkőzésen, tavaly márciusban
Fernando természetesen érdeklődött a Miskolcon lévő spanyoloktól, milyen csapat is a DVTK, s az elmondottak alapján szimpatikusnak találta a diósgyőri együttest.
– Először az erőnléti edzőt, Javi Reyest kerestem meg, aztán persze Luquét és Gallardót is felhívtam, hogy minél többet tudjak meg a klubról. Õket még otthonról ismerem. 13 évet játszottam Spanyolországban, és ki szerettem volna magam próbálni külföldön is, hogy új impulzusok érjenek, új célokat fogalmazzak meg magamban. A DVTK pedig lehetővé teszi, hogy az előbb említett feladatokat megvalósítsam. Nagyon örülök, hogy így alakult, rendkívül motivált vagyok, hogy jó helyezést érjünk el a bajnokságban, személy szerint pedig az a célom, hogy ebben minél több segítséget nyújtsak a csapatnak – emelte ki a középpályás.
Fernando adatlapja:
Név: Fernando Miguel Fernández Escribano
Születés idő, hely: 1979. június 2., Málaga, Andalúzia, Spanyolország
Magasság: 181 cm
Súly: 76 kg
Poszt: középpályás
Debütálás a spanyol élvonalban (Primera División): 2000. (Real Madrid)
Karrier:
1996-97 Málaga B
1997-98 Málaga CF
1997-99 Real Madrid C
1999-00 Real Madrid B / Real Madrid
2000-02 Valladolid
2002-08 Real Betis Balompié
2008-11 Málaga CF
Összesen: 310 mérkőzés, 56 gól
A spanyol első osztályban: 276 mérkőzés, 55 gól
Válogatott:
Spanyolország U21, 4 mérkőzés (2001)
Eredmények:
Copa del Rey (spanyol kupa) győztes (2005)
S. P.
fotó: Jasper Juinen / Getty Images, Kocsis Norbert / dvtk.eu