Az Avasi Gimnázium három diákja és egy tanár vehet majd részt az áprilisban rendezendő eljátszott plenáris ülésen, Brüsszelben. Az EU egészéből érkező több mint 150 diáktársukkal együtt vitatkoznak, egyezkednek és érvelnek majd, hogy végül konszenzusra jussanak azzal a véleménnyel kapcsolatban, amely a Rio+20 csúcstalálkozóval kapcsolatos európai elvárásokat fogalmazza meg.
A részt vevő huszonhét iskolát (tagállamonként egyet-egyet) mintegy ezer jelentkező közül sorsolták ki. A Te Európád, a Te szavad című rendezvényre immár harmadik alkalommal kerül sor az EGSZB-nél.
Joó Kinga, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány képviselője egyrészt azért találkozik az Avasi Gimnázium diákjaival, hogy a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 csúcstalálkozóval kapcsolatban tájékoztassa őket, és válaszoljon kérdéseikre. Másrészt azért, hogy bevezesse őket az EGSZB munkájának kulisszatitkaiba. Tárgyalási taktikákról szóló tanácsokkal látja majd el őket, megmutatja nekik a koalíció kialakításának néhány trükkjét, és tippeket ad arról, hogyan nyerhetik el szövetségeseik támogatását.
A plenáris ülést megelőző időszakban a diákok módosító indítványokat terjeszthetnek elő, amelyeket elfogadásukat követően beépítenek majd a vélemény végső szövegébe. Az ülés alatt pedig alkalmuk nyílik majd arra, hogy valódi párbeszédet folytassanak az EGSZB magas rangú tisztviselőivel, köztük Staffan Nilsson elnökkel személyesen.