Ugrás a tartalomra

Kedden is támadott a tél Borsodban - videóval frissítve!

Létrehozva
Mikes Csaba, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságának üzemeltetési-fenntartási osztályvezetője délelőtt súlyosnak nevezte a helyzetet, mint portálunknak elmondta, folyamatosan, több géppel dolgoztak a helyszínen.

Preview Image


Rinyu Zsuzsanna, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője délelőtt arról tájékoztatott, hogy akkori információik alapján járhatatlan volt az út Girincs és Kesznyéten, Mezőcsát és Tiszakeszi között. Ugyanez volt a helyzet a tiszatarjáni bekötőúton, valamint Tiszalúc és Hernádnémeti, Abaújkér és Aranyospuszta, Pere és Abaújszántó, Vimány és Fony között is.

ho_37_ut_120207_ja_7.jpg

Az erős szél okozta hófúvás miatt hat településre jó ideig nem lehetett bejutni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és további utak váltak járhatatlanná. Komoly gondok voltak a vasúti és a közúti közlekedésben is. A hó fogságába került Tiszatarján, Tiszakeszi, Dámóc, Õrhegy, Lácacséke és Zemplénagárd is. Később javult a helyzet, s már csak három település - Õrhegy, Zemplénagárd és Kiscsécs - volt megközelíthetetlen a hófúvás emelte hótorlaszok miatt, délutánra pedig valamennyi települést sikerült kiszabadítani a hó fogságából.

– Kérjük, csak az induljon útnak autóval a veszélyeztetett területeken, akinek feltétlenül szükséges! Tankolják tele a járműveket, figyeljék a közleményeinket. Az érintett útszakaszon pedig lehetőség szerint fegyelmezetten, az irányításnak megfelelően közlekedjenek – hívta fel a figyelmet Rinyu Zsuzsanna.



Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.