Ugrás a tartalomra

Amerikai foci, hot-dog és country a Fáyban

Létrehozva
Egy napig minden az Egyesült Államokról szólt a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában. Mint Adorjánné Krakkai Mária, a programot megszervező tanár elmondta, minden osztályt igyekeztek valamilyen módon bevonni a programba, ennek megfelelően volt, aki osztálytermét díszítette fel egy amerikai tagállamra jellemző motívumokkal, míg mások a táncos, verses vagy éneklős előadásokra jelentkeztek.

– Az országból velünk együtt összesen négy iskola, köztük két miskolci indult a budapesti Amerikai Nagykövetség és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának közös pályázatán. Szeretnénk a diákokhoz közelebb hozni az amerikai kultúrát, annak szépségeit – mondta a program céljait illetően a szervező tanár.

Ennek megfelelően a kultúra szinte minden területét igyekeztek bemutatni, vagy legalábbis részleteket felvillantani belőle. A nagykövetség munkatársának Tolerancia és multikulturális társadalom című előadása után az iskola diákjai és meghívott „előadók” pár perces bemutatókat tartottak a tánc, a zene vagy a sport területéről.

fayamerikai120208_ja2.jpg

– Magunk is azt tapasztaljuk, hogy diákjaink érdeklődnek az amerikai kultúra iránt. Mi magunk is fontosnak tartjuk az amerikai regények, novellák és versek megismertetését a fiatalokkal, ezért nemrégiben szavalóversenyt hirdettünk a miskolci középiskolások számára – mondta Petővári Ákos, oktatási igazgatóhelyettes.

A szavalóverseny nyertesei is felléptek az USA-napon, ahol mi mást, mint amerikai költők verseit adták elő. Az énekkar tradicionális amerikai dalokat énekelt, angolul bemutatták a híres amerikai elnököket, és diákok meséltek arról, milyennek látják az USA-t. Bemutatót tartott ezután a country tánccsoport, de a legnagyobb tapsot talán a Miskolci Steelers amerikai focicsapat bemutatója váltotta ki a diákokból.

Preview Image

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.