Ugrás a tartalomra

Bemutatkozott az új városi MSZP-elnökség

Létrehozva
Mint arról korábban beszámoltunk, Simon Gábor személyében új elnököt választott tisztújító ülésén az MSZP Miskolc Város és Környéke Szervezete. Szombaton új elnökséget is választottak Miskolcon: az ügyvezető Varga László, míg a három alelnök Mihályi Helga, Szihalmi Péter és Földesi Norbert lett.
Felmenő rendszerű tisztújítást hajt végre a Magyar Szocialista Párt a hónapokban, ennek első állomásaként választotta meg szombaton a párt Miskolc Város és Környéke Szervezete új elnökségét. Simon Gábor Káli Sándort váltja az elnöki székben, aki nem indult a posztért, míg a másik jelölt Mokrai Mihály volt. Ügyvezető elnöknek Varga Lászlót, míg a három alelnöknek Mihályi Helgát, Szihalmi Pétert és Földesi Norbertet választották meg, mellettük további öt tagja van az elnökségnek. A miskolci párttanáccsá alakult eddigi választmány elnöke Káli Sándor lett.

simon_gabor_110728_ja.jpgAz új szocialista vezető szerint jelzésértékű, hogy a maga 40 évével ő az elnökség legidősebb tagja.
– Megfiatalodott vezetőségünk kifelé is a megújulást mutatja. Első számú feladatunk erősíteni az MSZP szervezettségét, működését, bővíteni a taglétszámot, működésben, akciókészségben tovább fejlődni. Emellett készülünk a várhatóan 2014-ben tartandó országgyűlési és helyhatósági választásokra; célunk, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt és a miskolci városvezetést, melynek politikájával – így a bércsökkentésekkel, elvonásokkal, zárolásokkal, megszorításokkal – semmilyen téren nem tudunk azonosulni – mondta a párt szerdai sajtótájékoztatóján Simon Gábor.

Az ügyvezető elnök Varga László országgyűlési képviselő lett, aki kiemelte, új időszámítás kezdődik az MSZP életében.
– Az elmúlt két év társadalmi, gazdasági folyamatai negatívan érintették a város lakosságát: drágább, nehezebb lett az élet, nincs munkalehetőség, az emberek kiábrándultak. Fejlesztések terén sincs előrelépés, Miskolc jelenlegi vezetése az előző, szocialista ciklus beruházásait hajtja végre. Célunk, hogy váltóerővé váljunk a megyeszékhely életében – mondta bemutatkozásakor a politikus.

Megyei önkormányzati képviselőként a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők problémáinak megoldását tekinti fő feladatának Mihályi Helga alelnök. Mint mondta, szándéka egyrészt az elszegényedés megállítása, valamint a fiatalok, friss diplomások itthon tartása, mely a jövő záloga. A képviselő felhívta a figyelmet a felsőoktatási rendszerre, melynek szerinte egyértelmű vesztese a Miskolci Egyetem.

Szintén alelnökké választották Szihalmi Pétert, aki a pénzügyi bizottság külsős tagja.
– Megakadtak a beruházások, a jelenlegi városvezetés ellehetetleníti az előző által elindított projekteket. Azon dolgozunk, hogy visszaállítsuk a fellendülés útjára városunkat, s hogy bebizonyítsuk, komolyan gondoljuk szlogenünket, mely szerint „Nekünk Miskolc az első” – hangsúlyozta Szihalmi Péter.

Földesi Norbert önkormányzati képviselő a harmadik alelnök. Mint fogalmazott, folytatja a tőle megszokott „nem szimpatikus, áldásos tevékenységet, emberfogással követi ellenfeleit”, minden „mutyira” felhívja a figyelmet, emlékeztetve a „jó erkölcsbe ütköző” szerződésekről szóló sorozatukra.

– Emellett továbbra is kiemelten kezelem az oktatás kérdését, az iskolák, pedagógusok érdekeit képviselem, közvetítem a döntéshozók felé – tette hozzá.

A helyit követi a megyei tisztújító gyűlés február végén, március elején, majd március 31-én tartják a párt országos kongresszusát.

Soós P.