Ugrás a tartalomra

Élelmiszert, fát kér a Vöröskereszt

Létrehozva
A nagy hidegben sokan kérnek fát a Magyar Vöröskereszttől, de nem tudnak adni, mert nincs. Leginkább fára, tartós élelmiszerre lenne szüksége a segélyszervezetnek, hogy segíteni tudjon a rászorulókon.
– A hideg ellenére nem érkeznek jobban az adományok, mint más időszakban. Igaz nem is indítottunk külön, téli akciót. Első sorban ruhaneművel, élelmiszerrel próbálunk most segíteni a rászorulókon. Sokan kérnek tüzelőt is, sajnos, ezzel viszont nem tudunk szolgálni, mivel nincs forrásunk rá – tudtuk meg Grúbert Rolandtól, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatójától.
– Nem mondanám, hogy óriási készleteink lennének. Tartós élelmiszerre folyamatosan szükségünk van. Aki ezzel tud segíteni, az a Vöröskereszt irodáiban adhatja le az élelmiszercsomagokat. Céges felajánlásokat és fát is szívesen fogadunk. A hajléktalanellátásunk a krízis időszaknak megfelelően folyamatosan működik, inkább az egyedülálló, idős emberek vannak veszélyben, mert egy részük nem tud fűteni. Sajnos, rajtuk jelenleg nem tudunk segíteni. Amennyiben nagyobb, mondjuk teherautónyi fa szállítmányt kapnánk, akkor Miskolcon a Győri kapuban és Mályiban tudnánk raktározni kiosztás előtt. Tehát ez nem okoz problémát. Ha valaki kisebb mennyiséget, fél-vagy egy köbméter fát tud adni, ami ebben a hideg időben néhány hét kihúzására elég, annak is örülünk. Az említett kisebb tételeket lehet, hogy közvetlenül a rászorulóhoz irányítjuk – magyarázta a Vöröskereszt vezetője, hogy egyaránt felkészültek a kisebb és a nagyobb tüzelőanyag adományok fogadására. A rászorultakról rendelkeznek információval, fával viszont nem… Az élelmiszer adományokat mint megtudtuk első sorban a mélyszegénységben élő nagycsaládokhoz juttatják el. A segélyszervezet természetesen várja a pénzadományokat is az ismert számlaszámaikra. A készpénz azért lenne fontos, mert célirányosan arra tudják fordítani, amire a legnagyobb szükség van éppen.

voroskereszt1.jpgA Magyar Vöröskereszt koordinálja a véradást is. Rákérdeztünk, hogy a hideg, havas téli időjárás okoz-e fennakadást a vérellátásban? – Éves terv alapján dolgozunk, még nem volt olyan, hogy a nagy hó miatt elmaradt volna a megyében valahol a véradás. Nyilván a tervet is úgy állítják össsze, hogy ilyenkor nem a nehezen megközelíthető kistelepülésekre szerveznek. Nem volt szükség pótvéradásra eddig – közölte a jó hírt Grúbert Roland. Ezek szerint legalább vérből nincs hiány.
Cs.L.