Ugrás a tartalomra

Baleset szemtanúit keresik

Létrehozva
Anyagi káros közlekedési baleset történt február 5-én, a délelőtti órákban Miskolcon a Kálvin és a Papszer utca kereszteződésében.
A rendelkezésre álló információk szerint egy eddig ismeretlen autós a Petőfi út irányából a Corvin út felé haladva feltehetően nem megfelelően választotta meg a havas, csúszós úton járműve sebességét, melynek következtében járművével megcsúszott. Ennek következtében elvesztette a jármű felett uralmát és az út jobb szélén lévő jelzőlámpa oszlopnak ütközött, mely megrongálódott. Az autós az ütközést követően a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A jármű és vezetőjének felkutatása ez idáig eredményre nem vezetett.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a baleset időpontjában a fenti útszakaszon tartózkodtak, illetve látták a történteket és az ügyben érdemleges információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Miskolc, Fábián kapu 4), munkaidőben telefonon a közvetlenül hívható 06-46/ 514-528, illetve a 06-46/514-511/25-28-as számokon, valamint munkaidőn kívül a 107-es hívószámon.