– Minimális változás természetesen van ebben a hideg időben, azonban az elmúlt évek azonos időszakához képest mennyiségében és számában is csökkent a falopások száma – közölte a jó hírt Tóth Zoltán, az Északerdő Zrt. erdőőrzési felügyelője. – Vannak kritikus pontok, ahol a rendőrséggel közösen nagy harcot vívunk a tolvajokkal. Mindent megteszünk azért, hogy megvédjük az általunk kezelt erdőket, de magunkban kevesek lennénk. Itt kell elmondani, hogy nagyon jó az együttműködésünk a megyei rendőr-főkapitánysággal és ahol több az erdő, vagy nagyobb a probléma, – például a Sajó völgyében Putnok, és a Bódva völgye térségében Szendrő és Szendrőlád környékén – ott helyi szinten, a városi kapitányságokkal, rendőrőrsökkel is.
Az erdőtörvény alapján kötelesek is az erdészetek védeni a faállományt. Ennek az Északerdő, mint az állami tulajdonú erdők kezelője erejéhez mérten eleget is tesz, ami információnk szerint közel se mondható el minden magán erdőtársulatról. A biztonságra nem szívesen költenek, mert az plusz költség, pedig vannak olyan helyek ahol az erdész önmagában kevés.
– A délbükki területen őrző-védő céggel van szerződésünk, mivel a kitermelt fát az elszállításig őrizni kell, egyébként fenn áll a veszélye, hogy egy részének lába kélne, mire megérkeznek a szállító járművek – utalt a bűnmegelőzés fontosságára a felügyelő. Ennek is köszönhető, hogy a nagy mennyiségű, „ipari” szintű lopásokat sikerült visszaszorítani.

– Egy tévhitet is el kell oszlatni. Sokan azt gondolják, hogy akik kicsiben lopnak azok megélhetési bűnözők, vagyis csak a saját kályhájukba való mennyiséget lopják el az erdőből, hogy ne fagyjon meg a családjuk. Ez nem igaz. Sok kicsi sokra megy alapon lopnak. Az erre szakosodott orgazdák összegyűjtik a kis mennyiségeket is, majd értékesítik. Ennek megelőzésére illetve felderítésére azonban már nem a mi, hanem inkább az önkormányzatok, a rendőrség feladata. Hiszen a településeken a legtöbbször pontosan tudják, hogy kik azok, akik rendszeresen lopják, majd összeszedik és elszállítják a fát, s ha ezt jeleznék a rendőrség felé, véget lehetne vetni ennek az illegális tevékenységnek. A közúton szállított fa ellenőrzéséhez szükséges dokumentum mintákat a rendőrség rendelkezésére bocsátottuk, melynek alapján végzik az igazoltatásokat. Előfordul ugyanis, hogy érvénytelennel, vagy hamisítottal próbálják leplezni a lopott fát a szállítók – tudtuk meg Tóth Zoltántól.
Főleg a kisvárosokban tűnnek fel teherautós, néha lovas szekeres alkalmi faárusok, de néha még Miskolcon is látni őket. Mielőtt valaki vásárolna tőlük érdemes megnézni a bizonylatokat, s a lepakolásnál sem árt figyelni, hogy a megalkudott mennyiséget rakodják-e le, mivel sokszor csak a fuvaros távozása után derül ki, hogy jóval kevesebbet kapott a vevő. Így lesz drága az olcsó fa. Arról nem is beszélve, hogy a csalók sokszor lopott fát árulnak.
Cs. L.