Ugrás a tartalomra

Remekeltek a miskolciak

Létrehozva
Szenzációs teljesítményt nyújtott a Miskolci VSI I gárdája a pécsi országos gyermek II-es korcsoportos vízilabda Vidékbajnokság harmadik fordulójában. A Zöld csoportban szereplő társaság az 1999-es születésűek kategóriájában mind a négy mérkőzését megnyerte.
Érthető, hogy Dióssi Miklós, a Miskolci Sportiskola égisze alatt működő pólós szakágvezető szinte repülni tudna örömében. A szakosztály szeptemberben alakult, toborzóval kezdték, majd szisztematikus munkával folytatták. Az első, Nagyváradon megrendezett tornán még senki nem várt csodát a fiataloktól, miként a Debrecenben lebonyolított második állomástól sem.
Pécsett azonban jelzés érkezett: kifejezetten jó úton járnak! A 13 évesek először a Nagyvárad ellen nyertek 13–8 arányban, majd a Kolozsvárral szemben is jobbnak bizonyultak (14–5). A második napon a nagy esélyes Debrecent múlták felül (10–9), végül pedig a rendező Pécs ellen diadalmaskodtak (18–5).

diossi_miklos_vizilabdaedzo.jpg– A Vidékbajnokság két nyolcas csoportban zajlik – mondta Dióssi Miklós. – A miénk a Zöld csoport, ahol három forduló után a Debrecen (33 pont) mögött a második helyen állunk 27 ponttal. Eddig 9 mérkőzést nyertünk, 3-at veszítettünk, gólkülönbségünk 198–91. A mögöttünk álló Nagyvárad gárdáját három ponttal előzzük meg. A csapat szereplése mellett nagy egyéni siker, hogy a góllövőlistán Kinga Benjámin 65 góllal jelenleg a második helyen áll. Az akciógólok tekintetében viszont ő a listavezető, hiszen 60 találatot támadásból ért el.
A szakember elismerő főhajtással nyugtázta az MVSI égisze alatt foglalkoztatott edzők tevékenységét. Cretiu Liviu (az ő csapata parádézott Pécsett), Kovács Bertalan, Kiss József és Szabó László nagyon sokat tesz a fiatalok tudásának pallérozása érdekében. Hatalmas munkát végez Bíró Attila is, aki szakmai vezetőként segíti a miskolci vízilabdát. Azt is nyugtázta, hogy szeptemberben érdemes volt több miskolci egyesületből összegyűjteni a tehetséges gyerekeket, akikkel egy magasabb szintű szakmai munka kezdődött el.

A következő fordulónak egyébként Miskolc ad majd otthont, erre február végén kerül sor. Ez abból a szempontból is hasznos, hogy a szülők láthatják gyermekeik fejlődését. A fiatal korosztály számára az a legfontosabb, hogy minél több tétmérkőzést játsszon, szokja a légkört.
– Nem titkolt célunk, hogy a többi korosztály is szerepeljen valamilyen hazai bajnokságban – mondta Dióssi Miklós. – A gyerekeknél évfolyamonként írnak ki bajnokságot, a serdülőknél és az ifjúságiaknál két-két évfolyam játszik. Öt-hat csapat versenyeztetését kellene megoldani, ezeket a pályázati pénzekből akarjuk megvalósítani.

D. L.