Ugrás a tartalomra

Úszó diákolimpia Szerencsen

Létrehozva
Várhatóan igen népes mezőnyök vetélkednek majd egymással február 13-án, hétfőn. Ekkor rendezik meg ugyanis az úszó diákolimpia I., II. korcsoportba tartozó fiúk, illetve leányok csatározását. Pontosabban, ekkor bonyolítják le a megyei döntőt. Az eseménynek Szerencs ad otthont.
– A versennyel szeretnénk tovább népszerűsíteni a sportágat, amely szerencsére így sem panaszkodhat, hiszen nagy a merítési lehetőség – fogalmazta meg véleményét Füstös József, a versenybíróság elnökhelyettese. – Ugyanakkor az elsődleges természetesen az, hogy eldőljenek a megyei bajnoki címek, valamint a továbbjutás kérdése.
A vetélkedésre február 13.-án, hétfőn, délelőtt 10 órától Szerencsen, a városi uszodában kerül sor. A medence 25 méteres, öt pálya található benne. A viadalt közösen rendezi meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, a Szerencs Város Diáksport Bizottság, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség.

Kik vehetnek részt a küzdelmekben? Nos, azok az I., II. korcsoportos versenyzők, akik az MDSZ honlapján szabályosan neveztek és a városi döntőn kivívták a továbbjutást. Minden körzeti Diáksport Bizottság korcsoportonként, versenyszámonként és nemenként 1-1 versenyzőt indíthat, Miskolc város az 1-3. helyezettet állíthatja rajthoz. Fontos tudnivaló, hogy minden versenyző csak a saját korcsoportjában indulhat, felversenyzés váltóban sem lehetséges. Kikötés, hogy az I. korcsoportban egy versenyző maximum 2 egyéni számban indulhat. A II. korcsoportban egy versenyző két egyéni számban és a váltóban indulhat.

A versenybíróság elnöke Hölcz Péter, elnökhelyettese Füstös József lesz. Titkárként Kiss Attila, igazolóként pedig Lovas Ferenc tevékenykedik majd. Mindkét nem küzdelmeiben szerepel az 50 méteres gyors, hát, valamint mellúszó szám, és ezt egészíti ki a 4x50 méteres gyorsváltó. A futambeosztás a továbbjuttatásnál feltüntetett körzeti versenyen elért időeredmény alapján történik. Akiknél nincs időeredmény feltüntetve, azokat az utolsó futamba sorolják. Az igazolásokat a verseny kezdete előtt egy órával, 8 óra 45 és 9 óra 15 között ellenőrzik. Ehhez szükséges az Internetes nevezési lap (egyéni, vagy csapat), valamint a diákigazolvány.

Megtudtuk azt is, hogy az egyéni versenyzők 1-3. helyezettjei érem, a csapatok érem és oklevéldíjazásban részesülnek. A rendezés költségeit a Megyei DST, a részvétel költségeit a résztvevő iskola fedezi. Minden korcsoport versenyét váltó versenyekkel kezdik, majd gyors, mell, hát egyéni versenyszámokkal folytatják. Vitás esetekben a sportági versenyszabályok és a diákolimpia éves versenykiírása az irányadó. Hasznos tudnivaló, hogy a III és IV korcsoportba tartozó, A és B kategóriás versenyzők február20-án, Ózdon vetélkednek.

D. L.