Ugrás a tartalomra

Csúcsra járatott fűtés, nagyobb balesetveszély

Létrehozva
A nagy hideg miatt csúcsra járatott fűtésrendszereknél egymás után jönnek elő a kéményseprők által egyébként minden ősszel jelzett problémák, amelyek következtében régiónkban és országszerte is számos baleset történt. Érdemes megelőzni a bajt.
– A veszélyeket a tartós és nagy hideg fokozza, miután az elavult konstrukciójú, elhasznált, karbantartás nélküli tüzelőberendezések problémáit az erőltetett üzemmód felerősíti. A balesetek közvetlen oka, hogy tartósan füstgáz kerül a lakás légterébe, és a füstgáz mindenképpen tartalmaz erősen mérgező szén-monoxidot – magyarázta a balesetek szakmai hátterét Karczagi Gyula, a miskolci kéményseprőipari közszolgáltató Termoment Kft. ügyvezető igazgatója.

– Ahol nyílt égésterű fűtőberendezés üzemel, ott az égéshez a fűtőberendezés a lakás levegőjét használja Ez nagy mennyiségű levegőigényt jelent, amelyet folyamatosan pótolni kell. Ezt a korábban szakszerűen kialakított, automatikus levegő bevezetőkkel, vagy a hagyományos nyílászárókon keresztül lehet biztosítani. A levegőellátást a berendezés létesítésekor kötelező kéményseprő szakvéleményezés során mindig ellenőrizzük. Ennek hiányában vagy, ha utólagosan valamilyen változtatást hajtanak végre – például ablakcsere – a lakók reális veszélyben vannak. Ugyancsak veszélyes minden olyan nyílt égésterű gázkészülék, amelynek évi rendszeres karbantartását elmulasztják, valamint minden olyan kémény, amelynek éves kéményseprő ellenőrzését nem tették lehetővé.

– Amennyiben olyan lakótérben, ahol nyílt égésterű gáztüzelő berendezés működik, az ablakok párásodását, a gázkészülék túlmelegedését, elszíneződését, kilángolását észlelik, vagy egyidejűleg többeket is rosszullét környékez, gondolni kell a füstgáz visszaáramlásának lehetőségére. Minden gyanús esetben kapcsolják ki a készüléket, szellőztessenek és hívjanak szakembert, kéményseprőt, vagy gázszerelőt.   

– A nagy hidegben jégdugó miatti dugulás történhet. Ez a kémény felső harmadában történhet meg, ha a kémény egyébként szabálytalan, rosszul szigetelt, vagy amennyiben a tüzelőberendezés, tüzelőanyag nem megfelelő. Jégdugó a hosszabb üzemszünetekkel működő berendezéseknél is keletkezhet. A kéményjárat eltömődése visszaáramlást okozhat…

– Lényeges a kémények használatára vonatkozó szabályok teljes körű betartása, így amikor szükséges a szakvéleményezés elvégeztetése és az évi rendszerességű kéményseprő szolgáltatásnak az igénybevétele, amely mindenkinek biztonságot nyújt.

Cs. L.