Ugrás a tartalomra

Milliárdok munkahelyteremtésre

Létrehozva
Tízmilliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki idén a Nemzetgazdasági Minisztérium, munkahelyteremtő beruházások támogatására. Az elmúlt évi programban 21 pályázóval kötöttek támogatási szerződést Miskolcon és vonzáskörzetében. Összesen 160,2 millió forint összegben fizettek ki támogatást, ezzel 103 új munkahely jöhetett létre, s 242 már meglévő megtartását vállalták.
img_3829.jpg
Czomba Sándor
foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tájékoztatása szerint, idén megduplázták a tavalyi keretet. A pénzből országosan öt és félezer új munkahely jöhet létre a kis-és középvállalkozásoknál, emellett tízezer meglévő állást sikerülhet megőrizni. A pályázatokat február 8-tól március végéig nyújthatják be vállalkozások, a döntések legkésőbb május 20-ig várhatók.

Póczos Nikolett, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal sajtóreferense, a 2011. évi munkahelyteremtő pályázat adatairól tájékoztatott, Miskolcon és vonzáskörzetében. E szerint a városban és térségében 39 pályázatot adtak be, összességében mintegy 311 milliós támogatást igényeltek. A pályázatokban 496 fő dolgozói létszám megtartását, s 253 fős bővítést vállaltak.

img_3805.jpg

Mint megtudtuk, az elbírálás során 24 pályázatot ítéltek támogatásra érdemesnek, összességében mintegy 180 millió forintot ítéltek oda, 447 fős dolgozói létszám megtartására, s 175 fős bővítésre.

A legjelentősebb támogatást a feldolgozóipar nyerte el - mintegy 77 millió forint értékben - ami a Miskolci kirendeltség területére érkező teljes támogatás 42,71 százalékát jelenti. Ezt követte a kereskedelem, gépjárműjavítás 32 millió forinttal, s jelentős, 22 milliós támogatást kapott a humán-egészségügyi szolgáltatás is. Említésre érdemes a vendéglátás is, ami 16 milliós támogatást nyert el.

Három pályázó nem vette igénybe a támogatást, így 21 pályázóval kötöttek szerződést, melynek révén 160,2 milliós támogatás kifizetésére került sor. Ezzel 103 új munkahely jöhetett létre, 242 meglévő munkahely megtartásának vállalásával. Az elnyert támogatás segítségével 311 milliós beruházás valósulhat meg. (Fotóink múlt év őszén, Czomba Sándor miskolci látogatásán készültek, egy támogatott munkahelyteremtő beruházás átadásakor.)

Sz. S.