Ugrás a tartalomra

Leálltak a betonozással a Csillagpontban

Létrehozva
Leálltak a hideg miatt a betonozási munkákkal a Csillagpont kórház építésénél. Ha megérkezik a jövő hét közepére ígért, éjszakai enyhülés, csaknem  6000 négyzetméternyi felületen kezdik el betonozni az első emelet feletti födémet – tájékoztatott Csiba Gábor projektgazda.
A megyei kórház főigazgató főorvosa hangsúlyozta, hogy épületgépészeti, valamint villamos szerelési munkák most is folynak az új épületben. Csupán a betonozással álltak le, ez ugyanis technológiai okokból nem végezhető mínusz tíz fok alatti, éjszakai hőmérsékletnél. – Jelenleg is dolgoznak tehát a Csillagpontban, legfeljebb nem annyira látványosan – mondta el Csiba Gábor, jelezve, hogy amint enyhülés következik be az éjszakai hőmérsékletben - ez az előrejelzések szerint jövő hét közepére várható – újra teljes kapacitással folynak majd a szerkezetépítési munkák is.

csillagpont_bejar_120117_ja_21.jpg
A kivitelezés állapotáról Csiba Gábor úgy nyilatkozott: elkészült az első emelet feletti födém zsaluzása és vasszerelése. Amint az enyhülés megérkezik, csaknem 6000 négyzetméternyi felületen kezdődik el a födém betonozása, a munkához előreláthatólag 1000 köbméternyi betont használnak majd fel.
Mint ismeretes, a beruházás munkálatai már múlt év szeptemberében elkezdődtek, az új épülettömb alapkövét hivatalosan december 16-án rakták le, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár jelenlétében.

A sikeres európai uniós pályázatnak köszönhető, több mint 11 milliárdos fejlesztés kivitelezési munkáit a Magyar Építő–HUNÉP Konzorcium nyerte el. A Csillagpont központi épülete a tervek szerint 2012. október végére készül el, ezt követően kerül sor az ideggyógyászati épület rekonstrukciójára, majd a sebészeti tömb átalakítására. A projekt befejezését 2013. június 30-ra tervezik.

Szepesi S.
Fotó: Juhász Á
.